Egyszerre csak egy kérdést tegyél fel hangozna válaszul, ha most éppen abban a kalapban lennék, de nem abban vagyok.
Most éppen úgy tűnik az értetlen korszakomat élem, mivel órákon keresztül két kérdés zakatolt a fejemben a 4 napos elvonulásomon, hát ezek kristálytisztán így hangoztak:
„Ki mondta?” és a „Hova tűnt?”.
Mi is történik amikor valaki elvonul, hogy magával legyen? Ülepedés, lerakása a ránk rakódott sok-sok koromnak, rongydarabnak, faháncsnak, tégladarabnak. Nincs más feladatunk, csak hogy ezeket lerázzuk magunkról és megnézzük, hogy vajon
miért rakódott ránk és mi miért cipeltük.
Régóta éreztem jobb oldalon középen a hátamon, fájt, egy egész méretes tégladarab tulajdonosává váltam, ami még a pihenés alatt is makacsul ragaszkodott hozzám. Vagy én őhozzá? Valaki hozzám vágta, jé tényleg, még emlékszem is, hogy ki volt az és miért csinálta. Akkor legyintettem rá, viszont valamiért elvittem magammal. Bevillant. Akkor történik ez, amikor úgy érzem, hogy nem vagyok képes megvédeni magam. Hmmmm….újra a gyerekkor kapcsol be. A visszatérő effektus. Bekapcsol a kevesebb vagyok érzés és a kicsi vagyok és védtelen érzés is. Amikor ezt felismertem, megjelent hirtelen bennem az az ember, aki képes cselekedni, nagyot álmodni és azokat meg is valósítani.
Nemet kell mondanom és felvállalnom, hogy máshogy gondolkodom erről.
A tégla nem az enyém!
A tégla egy másik ember emésztetlen darabja. Hát nem vagyok normális. Más köpködését és fel nem vállalását cipeltem? Ki mondta, hogy ezt nekem címezték? Ki mondta, hogy bárki csinálhat ilyet egy másik emberrel? Hova tűnt a felelősségvállalás? Hova tűnt a bizalom? Hova tűnt a tisztelet a másik ember iránt?
Ki mondta, hogy szó nélkül és érzelmi büntetés nélkül megúszhatja bárki? Hova tűnt a múlt emléke, a jelen tisztelete? Hova tűntek a régi öregek, akik egyszerűen intézték a dolgaikat, mert akkor még volt tisztesség és őszinteség? Hova tűnt a csönd? Hova tűnt az együtt fogalma, érzése, tisztelete? Hova tűnt hirtelen minden????? mert én kétségbe vagyok esve!! Hova tűnt a klasszikus nő és a férfi? Hova tűntem én el ebben a világban? Ki mondta, hogy illeszkednem kell? Ki mondta, hogy akarok?
Nem, nem akarok! Én mondom meg! Elsősorban magamnak. A döntéseimért én vagyok a felelős, sőt a következményeiért is! És ebben a pillanatban
porrá zúztam a téglát.
Jó tanító voltál, az biztos.
Gyerekkoromban tiszta hittel az gondoltam, hogy a felnőttek jók. Most már biztosan tudom, hogy ez nem így van. Az én világomban arra törekszem, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik felelősséget vállalnak a gondolataikért és cselekedeteikért, akik segítő jobb kezet nyújtanak, ha baj van. Akiknek a tekintete, szándéka tiszta, átláthatóan és kiszámíthatóan működnek.
Amit mondanak, azt is csinálják.
Szeretnek. A hibákkal együtt. Van fogalmuk az együtt érzéséről és annak örömét képesek átadni és megélni. Egy olyan világról álmodozom, ahol nincsenek kérdőjelek, csak tiszta és egyszerű mondatok. Mert ezért és így érdemes csak élni…minden más csak porrá zúzott tégla lesz, amiért soha nem éri meg küzdeni, cipelni meg végképp nem.
—————————————————————————————————————————
Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.
Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.
Hasonló tartalmú írásunk itt olvasható:
Legutóbbi hozzászólások