Forrás: Unsplash

Az erdő közepén kutyát sétáltattam, amikor először találkoztam vele. Érdekesnek, de nem meghatározhatónak találtam. Amikor másodjára találkoztunk, idegesített és azt éreztem, hogy szívesen választok másik útvonalat. Ugyanolyan fajtájú a kutyánk és ez akarva-akaratlan, de közös síkot hozott vele. Szinte minden héten többször találkoztam vele. Annyira zavart, hogy esküszöm, – ilyen még nem történt velem -, de azt kívántam, hogy

soha ne találkozzak többet össze vele!

Azután mindig más időpontban mentünk a kutyámmal. De ez sem volt elég, akkor is ott volt ez az ember, bármikor mentem. Akkor már gyanítottam, hogy nem véletlenül van ez….

Egy szép napon vettem a bátorságot és beszélgetni kezdtem. Nem is beszélgetni, kérdezni, kérdezni és kérdezni kezdtem. Kiderült, hogy katonaember. Nem is akármilyen. Felderítő. Megindítóan őszinte, sallangoktól mentes, konkrét beszélgetésben volt részem. Olyanokat is kérdeztem – mert kérdezhettem tőle -, amelyek nagyon mély sebeket érintettek vagy sebeket szaggathattak volna fel.

És ő meglepő módon engedte.

Megosztotta a belső mély dilemmáit, érzelmeit, szenvedéseit, napi harcait. Soha senkiről nem ítélkezett és semmit nem minősített. Úgy beszélt, mintha élete legmeghatározóbb beszélgetése lenne, vagy mintha pont az utolsó ilyen lenne… Habár volt már ilyenben része, amikor vallatták….mert ezt is feltette a történetmesélési mátrixába. Megmutatta azokat a sebhelyeket, amelyek nemcsak testileg, hanem lelkileg is karcolták belé az elmúlt évtizedek lenyomatait. Kérdezhettem tőle olyat is, ami az én elakadásaimra adott választ. Fura, de nehéznek és bonyolultnak tűnő dolgokat egyszerűen és nagyon frappánsan volt képes megfogalmazni. És ez megfogott. Egyszerre volt a szavai mögött fájdalom és egyszerű,

kézzel fogható bölcsesség.

Miután a bő egyórás beszélgetésünk megtörtént, amilyen sok időn keresztül összefutottunk, utána hosszú ideig egyáltalán nem találkoztunk. Ennek a beszélgetésnek akkor, ott és ilyen formán kellett megtörténnie.

Fura, de kerestem őt és azt kívántam, bárcsak beszélgetnénk még. Aztán fél év múlva egyszer csak egy rövid időre összetalálkoztunk az erdő szélén, ahol egymásra mosolyogtunk és azt mondtuk, hogy úgyis találkozunk még. És azóta újra hosszú hónapok teltek el.

Hogy milyen érdekes az élet……. Amikor az elején azt kívánod, hogy bárcsak ne találkoznál valakivel, aztán egy órás beszélgetés után a bárcsak beszélgetnénk még hagyja el a számat, az fura tánca az életnek. Egy biztos, hogy meghatározó élményként maradt meg bennem.

És én tényleg kereslek kedves Felderítő ember….

hogy beszélgessünk még….mert érdekes az élettörténeted és bölcsességed…..és.mert interjút szeretnék készíteni veled !


TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.