Orvosi vizsgálaton jártam. De nem akármilyenen. Kardiológiai vizsgálaton. Időpontra érkeztem hát mi baj lehet?
10.40 Unott arcok tekintenek vissza rám. Belül mosolyog a lelkem, haha, én időpontra jöttem, Ti valószínűleg meg nem. E-maileket válaszolgatok. Türelmes vagyok.
10.50 Ajtó kinyílik, orvosi asszisztens kirobban, mond egy nevet. Hát nem az enyémet. Fájón vettem tudomásul, basszus velem szemben is időpontra jöttek. Hát mi baj lehet, elég rugalmas vagyok, nem kell nagyon rohannom sem, persze hogy várok.
11.50 Nem mondom, hogy türelmes vagyok, de határozottan és áthatóan nézem a nővérpultban csacsogó ápolókat. Hátha észreveszi valaki, hogy itt hagytak, immáron több mint egy órája.
12.00 Fogynak velem szemben az emberek. Ez jó hír. Hátha behívnak. Elgondolkodtam, ha én 10.40-re kaptam időpontot, akkor ezek az emberek reggel 6 óra óta itt ülnek???
12.30 Ajtó nyílik, orvosi asszisztens újra kirobbanó formában végre a nevemet mondja. Ellentmondást nem tűrő fa hangon közli: „itt álljon meg”. Persze megálltam. Rám csukták az előszobaajtót a sötéttel együtt. Süketszoba jutott eszembe, kandikamera meg ilyenek. Telefonom segít a tájékozódásban. Pár perc után beléphettem a megváltást jelentő vizsgáló szobába. Hurrrrrá.
Kedvetlen, erősen ápolatlan hatású, idős orvosnő nézett velem szembe. Köszönés helyett egy „üljön ide” érkezett. A számítógépet böngészve, kikerülve azt, hogy rám kelljen néznie, unott hangon megkérdezte:
„Mééér van itt”?
Felszaladt a szemöldököm, de önmérsékletet gyakorolva tájékoztattam, hogy azért, mert ide utalt be a háziorvosom. Nagy sóhaj volt a válasza. Gondoltam, pont ezt sulykolom a tréningeken, hogy fejezd ki pontosan mit szeretnél tudni, hát ez neki itt és most nem jött össze…. Utána a „Mi a panasza” kérdésére elmondtam, hogy futás után fáj a fejem. „Akkor miért ide utalták be?” – ökölbe szorult a kezem és elmondtam, hogy azért, mert valószínűleg a háziorvosom így gondolta.
Természetesen figyelemre nem méltatva a válaszomat, érkezett a következő túlmotivált kérdése: „Pulzusa, vérnyomása?” Visszakérdeztem, hogy nem értem a kérdést. Na a beszélgetés és a kardiológiai vizsgálatom figyelemfelkeltő és egyben katartikus pontja következett:
végre rám nézett.
Kifejezetten kioktatóan a következő hangzott el, mély hangból a vékony és erőteljes hangszín és hangsúly irányában haladva: „Méééééri?” persze megvető tekintettel spékelve.
Tájékoztattam, hogy nem mérem, mert nincs vérnyomásmérőm és nem tudom, hogyan kell pulzust mérni. „Mi az, hogy nem tudja és nincs?” Esküszöm lepergett előttem az egész eddigi életem összes olyan pontja, amikor talán egy mikromilliméternyit is elgondolkodtam volna azon, hogy kellett volna?
Pergettem a gyerekkoromat,
amikor a homokozóban ültem, vagy mondjuk egy nagyszünetben egy hirtelen pulzusmérés, aztán eszembe jutottak a fiatalkori éveim, biciklizés közben vagy végülis viccből a Balaton-parton éjszaka lehetett volna vérnyomást mérni. Rendre utasítottam magam, hogy cinikus vagyok, abbahagyom.
Aztán meglepődtem, de a belső állat párbeszéde jelent meg bennem: “Azért nem mérem ba.dmeg, mert EGÉSZSÉGES voltam eddig.” Persze a belső állatnak nem adtam teret, pedig milyen jó lett volna, ehelyett előkerült asszertív Dóra. Így elmeséltem, hogy nem volt eddig szükség sem a pulzus mérésre, sem egy vérnyomásmérőre. Láthatólag kielégítette a válaszom.
Ágy, szívultrahang, asszisztensnek adatok diktálása, elhangzik, hogy van kis eltérés, nem foglalkozunk vele.
„Kap egy 24 órás vérnyomásmérőt” – állított szembe a puszta tényekkel olyan hangnemben, hogy tényleg akár össze is csinálhattam volna magam. Erre én: „Mikor? Most gondolta?”
„Mit képzel maga, hogy a többiek elől veszi el a helyet?” – na ez volt az a pont, amikor elkértem és megköszöntem az ambuláns lapot és kimentem, hogy én ide a büdös életbe nem fogok jönni, az tuti biztos. Az orvosnő tátott szájjal nézett utánam.
Hazaérve kinyitottam az ambuláns lapot, ahol a diagnózis egy egyszerű és hétköznapi kis szívbillentyű elégtelenség volt. Kérdem én, ezt mégis mikor akarta volna elmondani? Szerintem a méééééri, a sóhaj, a hangszín és hangsúlyváltakozások közben, a mééééért van itt és a puszta tényeket közlő mondatai között? Merthogy erre pont lett volna ideje az tuti biztos.
Rájöttem, hogy igazából egy
kardiológiai szűz vagyok.
43 évesen nem találkoztam kardiológussal csak távolról. Nem olvastam/hallottam szívbillentyűről csak könyvből. Külön-külön megvoltak, billentyűt a zongorán, szívet a húslevesben. Láttam már vérnyomásmérőt kismamaként, meg a nagyszüleimnél és a pulzusmérésre is náluk emlékszem.
Így utólag igazán megtaníthatott volna az orvos vérnyomást és pulzust mérni, na az tényleg hasznos lett volna.
Ami biztos: kardiológiai szűz vagyok, Dóri vagyok, aki egy futótárs jótanácsára végül elment ezután egy fül-orr-gégészeti vizsgálatra és kiderült, hogy a panaszaimat az orrsövényferdülésem okozza 😊. Juhúúú, nesze neked kardiológia :D.
————————————————————————————————————————————-
Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.
Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.
Hasonló tartalmú írásainkat itt olvashatod:
Legutóbbi hozzászólások