Gyerekkorom óta elkísér ez az érzés, ami ha innen nézem áldás, ha onnan nézem diszkriminatívnak hat. Más vagyok, mint mások. Mindenhogyan. Máshogy gondolkodom, mint egy átlag ember, máshogy öltözködöm, máshogy kommunikálok, más reakcióim vannak, mint általában másoknak.
Újra hatalmába kerített az érzés, de ezt most én akartam, magamtól mentem. Mondhatnám, hogy szaladtam a pofonért, de akkor ott nem így éreztem. Aláírtam egy szerződést, amiről fogalmam sem volt, hogy mit tartalmaz. Persze, lehetne mondani, hogy Dórikám, mindig mindent el kell olvasni, addig semmit nem szabad aláírni, amíg nem tudod, hogy mit. Sietnem kellett, nem volt mit tennem, hát aláírtam….hozzáteszem, soha nem voltam még ilyen helyzetben. Tudom, tudom, hogy hasznos lett volna, ha… ha tudom, hogy melyik hatóság az, ami majd foglalkozik ezzel az üggyel, ha bármi hátrány ér.
Tehát miután aláírtam, beültem az autóba, felnyitották a sorompót, innentől kizárólag rám szegeződő tekintetek néztek vissza rám. Köszöntek, hát visszaköszöntem. Fura volt. Megérkeztem, leparkoltam, majd hosszan üldögéltem és néztem a tavat, kellemesen fújt a szél, külön stég, béke és nyugalom.
Gyerekkorom egy-egy emléke kúszott elő.
Egy kellemes baráti beszélgetés után jött az elhatározás, hogy sétáljunk egyet a környéken…na ez mindent megváltoztatott. Érdeklődően figyeltem a tavat és annak környezetét, a táblákkal együtt. Menet közben igyekeztem értelmezni a táblán a képeket, gondoltam rám ez most itt nem vonatkozik, hiszen
eldönthetem, hogyan is vagyok itt jelen.
Senki nem kényszeríthet semmire, amit nem akarok. Különben is, csak látogatóba vagyok itt.
Éppen, hogy megtettünk pár métert, egy bátor asszony megszólított, hogy tartsam be a házirendet, mert én most éppen megszegem. Mosolyogva megköszöntem, hogy figyelmeztetett rá és mentem tovább. Egy kicsit olyan volt ez, mint gyerekkoromból a bátor nyúl meséje, hogy mindenki figyelmeztette, hogy jön a medve, aztán kiderült, hogy füldugó volt a fülében, ezért nem hallotta és ezért nem félt.
Aztán ezt még hárman megtették, de én csak mentem tovább bátor nyúlként, sokkal jobban lenyűgözött a természeti környezet szépsége, mint a figyelmeztetések. Azért én elég elfogadónak tartom magam és nekem nincs bajom senkivel, akkor nekik miért van velem?
Esküszöm, visszafelé lincshangulatot láttam írva az emberek arcára, ezen a ponton elkezdtem azon gondolkodni, hogy most szorongok-e vagy sem. Kinéznek, ha tetszik, ha nem.
Visszaértünk a házba, a biztonságos menedékbe és én valamennyire megkönnyebbültem. Búcsúzkodást követően beültem az autóba. Ahogy gurultam, az emberek tekintetei újra ölni tudtak volna. Legalábbis én így éreztem
Számkivetett voltam banyek. Újra és újra.
Sorompó kinyit, kihajthattam végre és vettem egy nagy levegőt, majd hangosan elkezdtem nevetni. Elégedettség volt rajtam, és még az is elhagyta a számat, hogy ez jó volt 😊. Amolyan jófajta cinkosság érzés kerített hatalmába. Szlalomban kerülgettem a kátyúkat az úton önfeledten 😊.
Most már tudom… hogy kifejezetten hasznos lett volna elolvasnom a szerződésben azon sorokat, amelyek kitérnek arra, hogy fürdőruhában tilos ezen a helyen tartózkodni, nemhogy ruhában 😊.
Így lettem diszkrimináltak között diszkriminált és egyben számkivetett 45 évesen :D.
————————————————————————————————————————————-
Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.
Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.
Hasonló tartalmú írásunk itt olvasható:
Legutóbbi hozzászólások