Három betű, egy rövidke szó. Önmagában nem várunk tőle sokat, mégis hatalmas mondanivalót birtokol. A nem szó majdnem olyan, mint egy csili paprika. „Kívülről” csak gondoljuk, hogy milyen hatással lesz ránk. Megnézzük a formáját, szagolgatjuk, szinte reményt fűzünk hozzá. Amikor eszünk belőle, akkor mutatja csak meg az erejét. No persze nem mindegy, milyen körülmények között t/esszük ezt. A csili paprika levesbe rakva kellemes és erős is tud lenni, persze úgy, ha te adagolod magadnak.

Tudod, mennyit bírsz el.

Ha beleteszik a levesedbe csak úgy, akkor eleve eldöntött a sorsod. A tálalás sem mindegy. Az, hogy a levesestányér csak le van rakva az asztalra és úgy kínálnak, vagy hogy azt nyújtják feléd. Így vagyunk a nem szócskával is. Akár adod, akár kapod, a körülményektől és a helyzettől függ, hogy jólesik-e vagy sem. 

Az elmúlt időszakban egy beszélgetés inspirálóan hatott rám. A beszélgetés folyamán felajánlottam a segítségemet (önzetlen segítő jobb kezet nyújtva) a beszélgetés alanyának. Gesztusokon keresztül és modern írásos kommunikációval élve kaptam egy óriási NEM-et a másik féltől. Sokat gondolkodtam. Mit csinálhattam volna másképpen? Százszor visszapörgettem a beszélgetést, a testbeszédet, az arcmimikát, a hanglejtést. Kielemeztem.

Értetlenül álltam a NEM szó előtt. Hiszen magyarázat nélküli maradt.

Szegény ügy, ami megoldás nélkül lelt halálára. Meg sem próbálta. Eleve el lett rendelve a sorsa. Ezzel együtt az én segítségnyújtásom is. Rossz érzés kerített hatalmába. Utálni fogom, de belerakták a levesembe. Csíp a csili iszonyatosan. Erős és határozott. Érezteti abszolút jelenlétét. Ahogy mérséklődött a hatás, úgy születtek meg bennem a gondolatok ezzel kapcsolatban.

Ha egyszerűen, lecsupaszítva közelítem meg, akkor nem történt más, mint hogy odanyújtottam a levesemet, és a másik fél telerakta csilivel. Kérhettem volna fűszerkeveréket, hogy ne tömény csilit kapjak. 

Kicsit fűszerezve: minden esetben érdemes megvárni (türelmesnek kell lenni), amíg segítséget kérnek tőlünk, mert lehet, hogy a másik fél nem áll készen arra, hogy ezt csak úgy elfogadja. Aki mer segítséget kérni vagy elfogadni, az már megvívta a saját harcát. Aki nyitott, kíváncsi, őszinte, és képes arra, hogy a tudását és önmagát felvállalja, az biztosan fejlődni akar.

Mer és tud segítséget kérni, elfogadni. 

Az, hogy valaki eldöntötte, hogy nem-et mond egy önzetlen jobb kézre, egyértelműen erős döntés. Ugyanakkor jómagam is elfelejtettem, hogy a segítő jobbhoz való magyarázat elmaradt, hiszen a megértés mindig minden esetben a hallgató joga. Minden csak az adagoláson múlik. Megtehettem volna, hogy hígítom a levest, ne csípjen annyira, hogy így bújjak ki a saját felelősségem alól, mert tetszik vagy sem,

a kommunikációért mindig az felel, aki mondja.

Mit is tehetek a jövőben? Várok, türelmesen, NEMes egyszerűséggel, hátha egyszer IGEN lesz belőle.

Hasonló témájú interjúinkat itt olvashatjátok: