Forrás: Pexels

Évek óta figyelem a környezetem változását. Elsősorban azokét, akik nemrég töltötték be a 40. életévüket. A „forog a B oldal”, a „leéltem már az életem több mint felét”, „innen már csak a bajok vannak”, „lassan beindul a Chopper-szindróma”, „most már csak a ráncok jönnek” mondatokat hallom viccesen az emberek szájából. Annak okán, hogy fél év múlva engem is érint ez a „változás”, elgondolkodtam azon, hogy miért kéne temetnem önmagam, ahogy a legtöbb ember teszi? Azt tehettem volna 20 évesen is, hiszen akkor is egyértelmű volt, hogy majd egyszer meghalok. Azt gondolom, hogy ilyen idősen sok mindent átéltem, tapasztaltam, tanultam, fejlődtem, és minden szempontból büszkének kell lennem arra, hogy eddig eljutottam. Általában nem tesszük mérlegre az életünket. A korosodás tapasztalással és a társas együttélés fejlődésével jár, így ha tetszik, ha nem, formálódunk. Ha nem estem volna pofára az első munkahelyemen, ha nem tapasztaltam volna negatív eseményeket a munkahelyeimen, nem tarthatnék ott, ahol most vagyok.

Hol van az leírva, hogy az életünk 30. életévétől kezdődő tudományosan is meghatározott korszak, kizárólag életúti válságot okozhat és negatívan hathat az életünkre? Ki dönti azt el, hogy ami eltörött, az a kukába való? Japánban értéke van azoknak a tárgyaknak, melyek eltörtek, és amit újra összeragasztottak. Miért mondják azt állandóan, hogy ha még eddig nem készítettél bakancs-listát, hát akkor gyorsan tedd meg? Miért gondoljuk azt hogy 5 éven belül mindent be kell pótolni, ami elmaradt az előző negyvenben? Számomra ez olyan, mint az újévi fogadalom vagy a Valentin-nap. A döntéseink vagy a szeretet nem konkrét naphoz köthető, hanem elhatározáshoz.

Szóval a lényeg: a következő félévben nem akarok bepótolni semmit, nem akarok előirányozni olyan dolgot, amiről azt gondolom, hogy meg kellene tanulnom még a halálomig. Mint például varrni, rajzolni, táncolni, gospel kórusban énekelni, megjárni az El Caminot és így tovább. Úgy szeretnék élni, mint eddig tettem. Megélni a pillanatokat, és élvezni azt, amiért megdolgoztam, értékelni és ápolni a családot, a barátokat, a szeretetet. Mindezt úgy tenni, hogy közben elfogadom azt, hogy a beütött lábamon a kék-zöld foltok már sokkal nehezebben gyógyulnak, mint gyerekkoromban, a szarkalábak a szemem körül szaporodnak, lassabban gyaloglok és időnként „lassabb a felfogásom”. Mosolyogva, szeretetet adva, célokat kitűzve és megvalósítva, ahogy eddig is tettem, járom a saját utamat.

Érdemes-e bármit bepótolni fél év alatt? Hát én nem szeretnék…