
Forrás: zaol.hu
Elmúlt pár napom tapasztalása, hogy a vendéglátóipari egységekben nem igazán tudják merre meddig hány óra van a higiénia területén. Felháborít az, amikor bemegyek a zöldségeshez, és azt látom, hogy az árus bent cigarettázik. Oltári ellentmondás van az egészséges zöldség-gyümölcsök és a káros cigaretta között, a füst hatásáról nem is beszélve (és akkor most figyelmen kívül hagyom, hogy hányszor fogta már meg az árut). Felháborít az is, amikor a lángosos a lángosos bódé mellett szívja a cigarettáját. Majd amikor bemegy, megmossa a kezét folyékony szappan nélkül. Ezt követően elveszi a pénzt tőlem, de amíg mindez megtörténik, addig legalább 4 dolgot fogott meg előtte….. megfogja azt a lángost a kezével, amit egyébként meg szeretnék enni. Szóval nézzük: egyszer megfogja az olajos tartály gombját, majd eltekeri azt, utána megfogja a kishűtőt, hogy kivegye belőle a tésztát. Csak reménykedhetek abban, hogy a 100 fokos olaj a megfogott cigarettás tésztát fertőtleníti…. Tehát megfogja a másik hűtő fogantyúját is, majd kiveszi belőle a kért szénsavas vizet. Ezt követően megfogja a pénzt, amit adok neki, aztán…..jön a legdurvább: puszta kézzel rászórja a sajtot!!!! Eszébe sem jut kezet mosni! Hogy van ez? Mondjam azt, hogy köszi nem kell a lángos, mert cigarettás és pénzes a kezed? Mondhatom-e egyáltalán? Na jó, bevallom, megalkuvó vagyok ebben. Gyáva. Mi van, ha egyszer szólok ezért? Végülis nekem szolgáltatnak….Kérdésem, volt-e már valaki egyáltalán, aki ilyen észrevétel miatt szót emelt bárhol is? Hát én nem ismerek ilyet. Vajon mi az a komfortzónán kívüli higiéniai tényező, amit már nem bírnék el? Jó kérdés…..de van itt egy másik tapasztalatom is:
Ugyanígy elhűlve konstatáltam egyik nap, amikor a rekkenő melegben egy gyömbért vásároltam egy pizzázónál. A hölgy, amikor elmondtam, mit szeretnék, első mozdulata az volt, hogy a jobb kezére felhúzott egy kék gumikesztyűt. Na mondom, nem biztos, hogy értette, hogy pontosan mit akarok. Nekem ez egy „becsípődés” a jó hülye filmekből, ha ilyet látok, az jut eszembe, hogy most testüregvizsgálat következik. Szóval ezen túllendülve kíváncsisággal figyeltem, mi lesz a poén a végén. A kék gumikesztyűs kéz ezek után csigalassúsággal közelített a hűtőhöz, majd kivéve a gyömbért, ugyanilyen csigalassúsággal közelített felém a pulthoz, majd átadta azt. Megmondta az árat, majd amikor odaadtam neki 1.000 Ft-ot, azt ugyancsak a kesztyűs kezével vette el tőlem. Gondoltam, biztosan a kesztyű azért kell, hogy akkor a másik kezével az ételt vagy valami mást fogjon. Miközben ez az eszmecsere pörgött az agyamban, a következőt láttam: Ahogy közelített a kasszához, a kesztyűs kezéből a pénzt áttette a kesztyűtlenbe. Bevallom nem ez volt az első kérdőjel itt, amíg vártam a gyömbéremre, de tényleg nem értettem, hogy mi is itt a lényeg!! Tuti elmondták neki a főnökei, hogy gumikesztyűt kell húznia a higiénia miatt, de azt nem mondták el neki, hogy azt hogyan kell csinálnia? Ha ételt vásároltam volna, na akkor biztosan szólok…..szóval nem vagyok ellene semmilyen ellenőrzésnek,…de…. egy-két helyen jó lenne, ha ellenőrizne a hatóság, mert ez így nagyon nem oké.
Nem akarok cigarettafüstös zöldséget és retkes lángost enni! Eldöntöttem, hogy szólni fogok, ha valami hasonlót látok. Kíváncsi leszek a reakciókra, annak minden velejárójával együtt. Ha megtörténik, mindenképpen jelentkezem.
Láttál-e már valaha? …….nem csipkebokor rózsát, hanem kulturált lángosost vagy zöldségest?
Legutóbbi hozzászólások