Forrás: Pexels

Az elmúlt félévben többször találkoztam azzal az érzéssel, hogy tudtam, hogy tudják, hogy nem vagyok odavalósi. Mondok egy példát. Nyáron Szegedre utaztunk egy gospel koncertre, ahol a koncertre várakozók közül megszólított egy hölgy Avon tanácsadás címén, és azzal kezdte, hogy ránk nem vonatkozik az ajánlata, mert látja, hogy nem vagyunk „idevalósiak”.  

Vajon mitől alakul az ki, hogy ránézésre megmondjuk valakiről, hogy abba a városba való vagy sem? Szegeden átlagosan voltunk felöltözve, farmer és egy ing, semmi extra. Nem voltak allűrjeink sem, egyszerűen ittuk a kávénkat, beszélgettünk és várakoztunk, ahogy a nagy többség. Elkezdtem ezen egy kicsit „rugózni”….tuti biztos, hogy hülyén áll a hajam. Vagy átváltozott lilává a hajszínem, vagy elkentem a sminkemet? Persze, hogy nem így volt….de akkor vajon mitől és miről látják, hogy idegen vagyok? Miért van az, hogy akiről azt érzékeljük, hogy nem odavalósi, azt jól megnézzük tetőtől-talpig? Legutóbb múlt hétvégén, a saját szülővárosomban találkoztam ezzel a jelenséggel. Ahogy beléptünk a kb. 300 fő befogadására alkalmas koncertterembe, legalább ötvenen megnéztek minket….és nem egy pillanatra, hanem hosszú percekig. Mi van? Hirtelen fülembe csengett a Volt egyszer egy vadnyugat című film zenéje, az  a tipikus sivatagi kekeckedős zene…..úristen, mindjárt lepuffantanak? Vagy híres ember lehetek, csak nem tudok róla? Hasonlítok valakire? Tisztára úgy éreztem magam, mint az állatkertben .

Mi alapján tudjuk megállapítani a másikról, hogy vidéki, fővárosi vagy külföldi?

Viselkedési tényezőkről, kinézetről, ruházkodási szokásokból, szagról  vagy csak úgy szimplán ránézésre belső megérzésből? Visszaemlékeztem a gyermekkoromra, ahol tényleg egyből megmondtuk, hogy ki a „pesti”. És nem azért, mert kirívóan viselkedtek vagy bármit is tettek volna, hanem csak azért, mert „látszott rajtuk”.

Az a tapasztalatom, hogy a munkahelyen is egyből megismertem azokat, akik vidéken nőttek fel. Hogy miért? Mert sokkal mosolygósabbak, vidámabbak, gyakorlatiasabbak és szerteágazóbb gondolkodás jellemezte őket. Mi vidékiek könnyebben kommunikáltunk egymással és gyorsabban találtunk közös témát.

Azon is elgondolkodtam, hogy én akkor most minek is számítok, és ehhez képest minek is gondolom magam. Ha azt nézem, hogy több éve élek Budapesten, mint a szülővárosomban, akkor pesti vagyok. Ha azt nézem, hogy a gyermeki szívem hova tartozik, akkor egyértelműen életem végéig vidéki maradok.

Hát valahogy így váltam sok év alatt egy „vidéki-pesti” emberré, aki mindkét oldalhoz tartozik…. még akkor is, ha a „pestiek” szinte berögzülten mindenhova „lemennek”, még abban az esetben is, ha a térképen az máshogy van. Túlélem azt is, hogy Pesten ’szpré’ van, míg vidéken ’spré’. Én ’büsüzöm’ a listát, míg a pesti kollégák ’szaszerolják’. Vidékiként küblit és vájlingot használtunk a konyhában, Pesten meg edényeket.

Nem zavaró, de mégis lényeges különbség van a szavak között…..

Szóval így lettem én „vidéki-pesti”, mindkét oldalhoz tartozó ember, akit időnként jól megnéznek vidéken. Fura, de úgy gondolom, hogy ez életem végéig így lesz .

 


Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Na de ki az a Gyuri?

Füredi Dóri: A mindennapok hőse vagyok

Füredi Dóri: Mesterségük címere JAZZ

 Honnan tudjuk, hogy valaki idevalósi vagy odavalósi? Erről elmélkedtem.