Forrás: Pixabay

Talán életemben egyszer történt meg velem az, hogy 10 percen keresztül ültem, és próbáltam megemészteni egy olyan új információt, ami teljesen szokatlan volt számomra az általános megtapasztalásaimhoz mérten.

Február 20. Egy budapesti sportcsarnokban.

Gyermekemet edzésre vittem, és mivel volt még időm a következő aznapi feladatomig, gondoltam felszaladok az első emeleti büfébe egy jó kis kávét nyugodt körülmények között meginni. Az első pár lépcsőfok megtétele után vettem észre, hogy a lépcsősor közepénél egy takarító éppen felmossa a lépcsőket. Ezt észlelve hirtelen megtorpantam. Gondoltam, nem lenne szép összepiszkolni a szépen felmosott lépcsőt, hiszen én sem kifejezetten szeretem otthon, amikor ez megtörténik. Megkérdeztem a takarítót: „Esetleg nem haragudna rám, ha most összejárnám a felmosott lépcsőket?” Erre meglepő válasz érkezett, kifejezetten kedves és megértő hangnemben: „Kérem nyugodtan járja össze. Ha ön ezt nem teszi, nekem nem lenne munkám.” Meglepettségemben csak annyit tudtam kinyögni, hogy köszönöm….. és robogtam felfelé a lépcsőn.

Kikértem a kávémat, majd leültem. Hosszasan elgondolkodtam. A takarító válasza nem mindennapi volt. Több okból kifolyólag sem. A hozzáállása egyértelműen kedves volt és a megfogalmazása velős. Általános képként gyerekkorom óta épült bennem (legalább 20 éven keresztül), hogy a takarítónénik csak morogni tudnak (iskolai, munkahelyi tapasztalat), soha nem lehet jó időpontban érkezni. Tehát az egyik felismerés megtörtént az életemben: végre egy olyan takarító, aki tudja, hogy miért van ott és mi a dolga, és hogy az emberi környezet az ő munkájára milyen hatással lehet, ami ilyenformán természetes jelenség. A másik ok, ami miatt elgondolkodtam: durva, de ez a takarító a mindennapokért küzd, és szinte várja az új feladatokat azért, nehogy kirúgják. Ez talán megfélemlítés a munkáltató részéről? Elmélkedésem egyértelműen ezen okból volt egyszerre szép és szomorú.

Azt gondolom, hálás vagyok ennek a takarítónak, hogy ilyen megtapasztalásban lehetett részem, aminek hatására megláttam azt, hogy nem takarítók, ruhatárosok és szerelők vannak, hanem EMBEREK, akik próbálják a saját és mások életét is ily módon jobbá, élhetőbbé varázsolni.

Léteznek lépcsőfokok az életünkben. Ez az írás az emberi lépcsőfokról szól.