Egy reggel miután elmerültem az erdő szépségében, a friss vidéki levegő illata újra és újra hívott, hát mennem kellett. Hogy ki hívott? Hát Buddha. Újra. Immáron harmadik éve szólít meg ez a belső hívás. Így hát újra komolyan vettem.

Az erdei ösvényen egy éppen arra bóklászó buddhista lámával együtt gyalogoltam felfelé. Mindig lenyűgöz az a nyugodtság, nyíltság és természetes mosoly ami jellemzi őket. Hálás voltam azért a beszélgetéssel tarkított 8 percért, majd elváltak útjaink.

Kíváncsisággal néztem, ahogy az erdő zegzugos útjai között kiemelkedik méltóságteljesen a Sztúpa. És ekkor megérkezett egy megfoghatatlan érzés. Körbejártam a szentélyt és soha nem tapasztalt

nyugodtság lett úrrá rajtam.

Kitisztult minden, annak ellenére, hogy csepergett az eső. Az eső adta földillat, a rét és az erdő illata egyszerre telítette meg az orromat a megújulás és a természetesség érzésével. Éreztem, hogy most jött el az idő. Valamire.

Pár perccel később ünneplőbe öltöztettem a lelkem. Semmivel sem összehasonlítható kékbe. Olyan alkalmi hosszú kék ruhát vettem fel, amiben színátmenet játszik, miközben méltóság tükröződik benne. Kezdődik világoskékben és végződik olyan sötétkékben, amely számomra a tisztaságot jelképezi. Ott álltam hosszú kék ruhában, majd vettem egy színváltós gyűrűt, ami pont tökéletes volt az ujjamra. Amikor felhúztam, olyan kék színe lett, mint a ruhámnak. Amikor ezt megláttam, az

egységérzés és hála járta át lelkem.

Méltóságteljesen hosszú kékben és gyűrűben büszkén mentem vissza, majd leültem a szentéllyel szemben. És akkor ott egyszerre értelmet nyert minden. Az elkövetkező percekben örök hűséget fogadtam magamnak.

Önmagam jegyesévé váltam.

A boldogság és a természetesség érzése járta át az egész lényemet. Igen, boldogságot éreztem. Életemben először attól, hogy önmagam szereteténél nincs fontosabb a világon.

Ez az a gyűrű és ez az az érzés, ami megváltoztatta a világomat attól a pillanattól kezdve. A gyűrű, ami mindig emlékeztetni fog arra, még a nehezebb időkben is, hogy önmagam szeretete mindennek az alapja. Ha ezt gyakorlom és gyakorlom,

jó úton járok.

Hálás vagyok az élményért, hálás vagyok annak a két tibeti lámának, akik miután semmihez sem hasonlítható kékben örök hűséget fogadtam magamnak, az önszeretet meditációját adták számomra egy órában. Soha nem felejtem el.

Mostantól 2020. augusztus 16-a az önmagamra ébredésének napja.

Hálás vagyok, hogy újra megszólított, hívott Buddha, hálás vagyok a hosszú kék ruháért, a gyűrűért, a belső egység érzéséért, önmagam szeretetéért, az erdő illatáért, a Sztúpa látványáért, a mély nyugalom érzéséért. Köszönöm!

————————————————————————————————————————————-

Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.

Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.

Hasonló tartalmú írásainkat itt olvashatod:

Balassa Rozi: Amikor először ölelt át

Helló, hívtál, itt vagyok!