Majd, ha fagy. Majd, ha mindenki ugyanúgy áll hozzá, majd akkor. Majd, ha lép a másik akkor lépek én is. Majd döntök, de nem most. Majd megcsinálom. Majd akkor, ha van kedvem hozzá. Majd tornázni fogok. Majd fontos lesz, hogy lefogyjak, de nem most. Egyszer majd leszokom a dohányzásról. Egyszer majd híres ember leszek. Majd egyszer, ha nagy leszek, megvalósítom az álmaim. Majd öregkoromban megvalósítom önmagam. Majd törődöm magammal, ha a családdal törődtem. Majd egyszer lesz időm rá.
Zsinórban hangzottak el ezek a válaszok, amikor egy ötéves tervezés volt a feladat. Döbbenten álltam az eset előtt, főleg, hogy sorozatban ért tetten a hozzáállás és a válaszokban a MAJD szó.
A nap végén hazaértem, leültem a kanapéra és visszaemlékeztem, hogy az életemben vajon mire használtam eddig a majd szót. Az lett az egyenletem vége, hogy arra és akkor, amit
nem akartam megcsinálni.
Ami mellett nem érzem/éreztem azt, hogy el tudok köteleződni. Azt gondolom, hogy erre ilyenkor két szó létezhet válaszként: IGEN és NEM. Nem lehet megkérdezni senkitől, hogy mikor fog szeretni a másik, úgy, hogy a válasz majd lesz. Nem lehet senki kezét megkérni úgy, hogy a válasz ugyancsak majd lesz. Olyan van, hogy nem tudom, hogy merre induljak vagy nem szeretnék leszokni a dohányzásról. Olyan van, hogy igen, elveszlek feleségül, megtervezem, lépek.
Számomra a majdban ott van az elutasítás, a saját belső igényességünk önmagunkkal szemben. A majdban ott van az önbizalomhiányunk, a döntésképtelenségünk a tisztelet hiánya önmagunkkal szemben. A majdban ott van, hogy
lemondasz önmagadról.
A majd én megcsinálomban a mártíromság. A majd egy olyan válasz, amivel nem tiszteled a veled szemben lévőt. A majd mérgez. Mérgezi az emberi kapcsolatot, sakkban, bizonytalanságban tart. Mérgezi az időt. A majd fáj, mert nincs benne annak az érzete, hogy fontos vagy. Akár másnak, akár önmagadnak.
A majd komolytalan.
A majd határozószó, nem ige. Olyan van, hogy van, volt, lesz. A majd számomra nem létezik. Létezést jelentő igék vannak, amelyek cselekvéshez kötöttek. Annak van lenyomata. Mert akkor csinálsz vagy csináltál vagy tervezetten csinálni fogsz valamit.
Azt gondolom, hogy mégis a legnagyobb ereje és legnagyobb lenyomata a
MOST-nak van.
Most tudok tenni önmagamért, most tudok döntéseket hozni, melyek cselekvéshez kötöttek. A MOST-nak következménye van a jövőmre. A MOST-ban van eredmény, kis lépéssel és a felvállalással a hibáimmal együtt. A MOST-ban tudok tervezni és azt követni. Elsősorban a sajátomat, nem a másét. A mostban döntés van, hogy megteszem vagy sem.
A most, hiteles.
MAJD helyett MOST. Ez legyen a jelszó……mint tartós béke, állj közénk és harcolj érte. Mert megéri…. tenni, lépni, lépni és lépni…..csinálni, most. Coelho szavaival élve, “NA”. Úgyhogy harcolj érte!
————————————————————————————————————————————-
Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.
Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.
Hasonló tartalmú írásainkat itt olvashatod:
Legutóbbi hozzászólások