Forrás: Pixabay

Mindig is átlagos lánynak tartottam magam. Nem vagyok egy modell alkat és nem most ugrottam le a Cosmopolitanről. A kelleténél legalább öt kilóval többet mutat a mérleg a magasságomhoz képest, mint ami optimális lenne. Lúdtalpam van, befelé állnak a térdeim, ettől csámpás vagyok, a jobb lábam bütykösödik. A sport miatt nagyon széles a vállam, amit szívből utáltam tinédzser koromban. Vastagok a combjaim, nagy a fenekem, ellentétben a melleimmel. Az arcom szép, de a fogsorom nem tökéletes, a hajam ápolt, de gyakran csak felgumizom a fejem búbjára, mert nincsen elég időm magamra. Sokszor vagyok kialvatlan, ettől pedig lobbanékony, szeszélyes és hisztis is. Ilyenkor csúnyán beszélek másokkal, néha olyanokkal, akiket a legjobban szeretek és közel állnak a szívemhez.

Mindezek mellett azonban hatalmas szívem van. Ha szeretek, akkor azt mértéktelenül teszem, teljes odaadással. Kiállok a szeretteim mellett, a családom a legfontosabb a számomra. A családi kapcsolatok mellett a párkapcsolatot is nagyra értékelem, és a végletekig hűséges vagyok.

Pár évvel ezelőtt a párkapcsolatomban mélyponton voltam, nagyon rosszul éltem meg azt az elnyomást, amiben az exem tartott, de soha, semmilyen körülmények között nem fordult meg a fejemben, hogy megcsaljam.

Akkor egy számomra nagyon fontos ember azt mondta nekem, hogy nem értékelem magamat eléggé. Ugyanis önmagában az, amit a hűségről gondolok, máris értékes emberré tesz engem. Az ő szemében legalábbis mindenképp.

Egészen napjainkig ebben a hitben éltem, hogy az a gondolkodás, amit képviselek, értékes. Egyik ember sem érdemli meg, hogy megcsalják, hiszen ez a legmagasabb szintű árulás, amit a másikkal szemben elkövethetünk. Ha egy kapcsolat nem működik, arra van megfelelő út, de semmiképpen sem ez. Nekem is lett volna rá akkor lehetőségem, amivel nem éltem. Többször egymás után sem.

Hűséges maradtam. Nem csak a páromhoz, hanem önmagamhoz is. Én ugyanis tudtam azt, hogy amennyiben megcsalom a páromat, saját magammal nem fogok tudni elszámolni. Nem fogok tudni tiszta lelkiismerettel a tükörbe nézni. Annak ellenére, hogy a párom bántott engem, elválasztott a barátaimtól, rendszeresen megalázott, és talán meg is csalt. Mert a saját erkölcsi felfogásom, és az, hogyan tartsam magamat az elveimhez, sokkal fontosabbak voltak, mint a kísértés. Nem bántam meg, hogy így döntöttem, pedig a mai napig hatással van az életemre az, hogy akkor ellenálltam.

Tudtam, hogy a barátom a fentiek alapján megérdemelné, hogy összegabalyodjak valaki mással. De mégis….a magammal folytatott harcban a hűség, a lojalitás győzött és ezekre az értékekre, a történtekre mai napig büszke vagyok.

Csakhogy mostanában valami megváltozott. A következő beszélgetés ütötte meg a fülemet a napokban:     

„-Miért nem próbálod ki vele?

-Talán mert párja van? Én nem leszek senkinél másodhegedűs.

-Pedig a másodhegedűsökből lesznek a fő zenészek… Veled van a baj, hogy nem használod ki a helyzetet.”

Azt hittem rosszul hallok.

Ilyenkor elgondolkodom. Hány ember él olyan párkapcsolatban, ahol ez így működik? Napi szinten jön velem szembe, hogy a szakítások és válások gyakori oka a hűtlenség…. és akkor elhagyja egy ember száját az, hogy aki nem akar szétzilálni egy kapcsolatot, azzal van a probléma? Mert nem akar engedni az erkölcseiből, és tiszteletben tartja a másik kapcsolatát? Tulajdonképpen mondhatjuk akkor azt, hogy aki hisz a hűségben, az manapság cikinek számít? Jobb átgázolni másokon, mint elvből megtartani a tisztes távolságot egy szerelmes pártól?

Mást sem látok mostanában, mint embereket, akik attól rettegnek, hogy újra átverik őket. Nők és férfiak képtelenek kapcsolatokat építeni, mert bizonytalanok vagy félnek, és hidak helyett falakat építenek maguk köré. Nők szólnak rá a férfiakra, akik üzenetekkel bombázzák őket, hogy a barátnőjükkel foglalkozzanak, és férfiakat hívnak döglődő párkapcsolatban élő nők testi viszonyra. Megcsalt emberek hajtják álomra a fejüket úgy, hogy az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja őket, és csak remélni merik, hogy valamilyen csoda folytán egyszer minden a régi lehet, és képesek lesznek újra hinni, bízni és feltétel nélkül szeretni. Tizenéves gyerekek egy éjszaka alatt több szexuális partnert fogyasztanak el, mint egy átlagos harminc éves felnőtt egész élete alatt, és kigúnyolják azokat a társaikat, akik stabil kapcsolatban élnek és nem tesznek ugyanígy. És ez valaki szerint normális…

Talán meg kellene tanulnunk jól kommunikálni egymással, és ahelyett, hogy átverjük a másikat, meg kellene javítani a kapcsolatot. Nem csak úgy eldobni, hanem harcolni a másikért, nem a könnyebb utat választani. Akkor talán újra „divatba jönne” a hűség, és újra az lenne az elítélendő, aki másodhegedűsöket tart a párja mellett.

Tisztelet azoknak a nőknek és férfiaknak, akik szerint a hűség még mindig egy hatalmas erény, azoknak a pároknak és házastársaknak, akik évek óta élnek együtt botlások nélkül és töretlenül, kölcsönösen tisztelik egymást.

Továbbra is büszke vagyok magamra. Lehet, hogy nem vagyok konfekció méret, nincs ötezer követőm a közösségi médiában és néha fordíthatnék magamra több időt vagy aludhatnék többet, de továbbra is hiszek a hűségben, a kölcsönös tiszteletben és a szeretet erejében. És ettől igenis értékesebb vagyok, mint a legtöbb ember ebben az elfajzott világban.

Kinek mit jelent? Külső elvárások vagy a belső értékrend határozza meg a hűséget?