Mit is jelent egyensúlyban lenni? Hol, illetve miben szeretném egyensúlyban érezni magam? Évek óta sokat hallani a munka és a magánélet (work life balance) egyensúly fontosságáról. A stresszkezelő és a kiégést megelőző foglalkozásokon sokat foglalkozunk ezzel a témával. Mindannyian tudjuk már hogyan kellene csinálni és van is, amikor sikerül pont annyit dolgoznunk, ami elegendő pénzt hoz a megélhetésünkhöz és még szakmai megelégedéssel is tölt el. Mindemellett tartalmas szabadidős programjaink is vannak a családdal, a barátokkal és önmagunkkal.

Azonban nem csak az egyensúly elérése kíván meg komoly erőfeszítést és kitartást, hanem az életünk és a környezetünk folyamatos változásai miatt, annak

fenntartása is.

Sok esetben, amikor még nem értük el a fenntartást vagy valami ok miatt felborul az egyensúly, jelez a lelkünk. Nehéz érzések lehetnek úrrá rajtunk, szorongás, szomorúság, kedvetlenség, fáradtság, harag vagy frusztráció. Előfordulhat, hogy nem tudunk vagy nem akarunk ezekkel az érzésekkel mit kezdeni. Vagy azért mert nagyon ismeretlenek ezek az érzések vagy mert félelmetesek és ijesztőek vagy mert

nem megengedettek.

Pedig ezek az első jelzések arra, hogy valahol valamiben kibillentünk az egyensúlyunkból. Ez lehet a munkában a feladataink sokasága vagy értelmetlensége miatt, a vezetőinkkel illetve a kollégáinkkal való kapcsolati nehézségek miatt. Ha nincs elég feladat, ha elvesztettem a munkámat, akár ha külső körülmények miatt nem tudom folytatni azt, amiben nagyon jó vagyok, ami sok örömet és megelégedést adott.

Sok ember éli meg ezt az érzést most a járványkorlátozásai miatt. A megváltozott munkakörülmények, a home office, az online oktatás nehézségei és főként annak a bizonytalansága, hogy meddig fog még tartani és hogyan lesz már ennek vége, még a legerősebb lelkületű embereket is megérinti, elfárasztja. Jelenleg

nagy tudatosságra van szükség,

hogy minden nap megküzdjünk az egyensúlyunk fenntartásáért.

A hideg napok, a napfény hiánya, a fitness termek bezárása a téli időszakban megnehezítette a testmozgást és nagy elszántságra volt szükség, hogy otthon is rendszeresen sportoljunk valamit. A mozgáshiány sokaknál jelentkezhet mozgásszervi fájdalmakban. Talán ez a legkönnyebben értelmezhető jelzése a testünknek, hogy mozognunk kellene. Az online térben van lehetőségünk pilates, jóga vagy egyéb lazító illetve erősítő edzés videókat akár ingyenesen is letölteni. A tavasz közeledtével a szabadtéri sportok is újra indulhatnak. Futás, kocogás, biciklizés, nordic walking, kirándulás vagy csak egy hosszabb séta is segíthet megtenni az első lépést a fizikai erőnlétünk visszaszerzéséhez.

A folyamatos stressz a bizonytalanságok és a megterhelő változások miatt a feszültségek a hátunkban és a nyaki izmokban jelentkezhetnek, háti és derék fájdalmakat is okozhatnak. A hátizmok kimozgatása mellett a rendszeres masszázs is segíthet a testi és lelki ellazulásban. Emellett egyéb lazító technikák, mint a  zenehallgatás, a relaxáció, az autogén tréning és egyéb meditációs technikák is támogathatják a testi feszültségek feloldását.

A lelki egyensúly kialakítása és fenntartása a magánéletünkben is szintén fontos. A testi tüneteink sokszor arra figyelmeztetnek, hogy fontos kapcsolatainkban – akár a párunkkal, a gyerekünkkel, a szüleinkkel, a barátainkkal – valahol elakadás van.

Érdemes ránéznünk, hogy hogyan állunk az

adok-kapok egyensúlyával.

Tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket:

  • Mennyi szeretetet, figyelmet és törődést tudok adni magamnak, illetve a rám bízott embereknek és feladatoknak?
  • Mit, mennyit és hogyan kapok vissza ezekért?
  • Mennyire érzem kölcsönösnek, egyenrangúnak és együttműködőnek a kapcsolati „befektetetéseimet”?
  • Mennyi elfogadás van bennem?
  • Engem mennyire tudnak elfogadni?
  • Tudom-e magam és a számomra fontos embereket feltétel nélkül elfogadni és szeretni?
  • Mennyire vagyok maximalista magammal és másokkal?
  • Mennyire tudom megengedni magamnak, illetve másoknak, hogy hibázzanak?
  • Mennyire vagyok megbocsájtó magam és mások felé?
  • Mennyire tudom felismerni és kifejezni a szükségleteimet és az érzéseimet, úgy hogy a másik ne támadásként élje meg és meg is hallja?

Ha ezekben a kérdésekben nehézségeink, elakadásaink, félelmeink vagy egyensúlyi eltolódásaink vannak – a szeretet éltető energiája nem tud megfelelően áramolni az önmagunkkal és másokkal való kapcsolatainkban -,

akkor jelezhet a testünk.

Ha nem veszünk tudomást róla, ha nem merünk szembe nézni velük, vagy ha tehetetlennek érezzük magunkat a helyzetben, folyamatos feszültségben élünk. Negatív érzéseinket, mint a félelem, düh és a szomorúság nem engedjük felszínre törni, inkább öntudatlanul elfojtjuk. Amikor sokáig tesszük ezt, erős szorongás, idegesség, ingerlékenység lehet úrrá rajtunk, illetve alvásproblémák, fejfájás, gyomor vagy hasi görcsök és már az előbb tárgyalt ízületi és hátfájdalmak is megjelenhetnek.

A hosszan fennálló testi tünetek sokszor komolyabb betegségek kialakulását is okozhatják, ha nem járunk utána.

A testi tüneteket komolyan kell venni.

Ha már hetek óta érzünk valahol nyomó-fájó érzést és semmilyen házi vagy természetgyógyászati praktika nem segített, mindenképp orvosi kivizsgálásra van szükség, hogy el tudjunk indulni a gyógyulás útján. A nem felfedett kezdődő negatív testi folyamatok akár komoly megbetegedésekhez is vezethetnek. Egy már kialakult szív,- érrendszeri betegség, magas vérnyomás, pánikroham, gyomorfekély, reflux, asztma, allergia, agyvérzés, emésztőszervi gyulladások, daganatos betegségek előtt jelezhetett már a testünk különféle tünetekkel. Az, hogy hol és hogyan jelez nekünk a testünk, egyrészt attól függ, hogy genetikailag hol vannak a sérülékeny pontjaink, milyen betegségek fordulnak elő a családunkban. Ezért fontos a családi anamnézis felvétele.

Másrészt a tünetek arra is utalhatnak, hogy milyen életterületen vannak

elakadásaink, eltolódásaink vagy hiányaink.

A testi tünetek értelmezésével kapcsolatban az utóbbi években több ismeretterjesztő könyv is megjelent, mint például Dr. Buda László: Mit üzen a tested? című könyve. A testi tünetek lelki okairól számos további cikket találhatunk, ha a Google keresőjébe a konkrét problémánkat beírjuk. A kiadott lehetséges okok értelmezésében segíthetnek a Dokiapp orvosai és pszichológusai, hogy önmagunk mélyebb megértésében megtegyük az első lépést és meghalljuk, tudatosítsuk a figyelmeztető jeleket annak érdekében, hogy el tudjunk jutni odáig, hogy köszönetet tudjunk mondani a testünknek……

hogy a lelkünk üzenetet küldött nekünk.

————————————————————————————————————————————-

A cikkel kapcsolatos hasznos infók itt érhetők el:

Dr. Buda László előadásai:

https://www.youtube.com/watch?v=QqazvN0d0n0

https://www.youtube.com/watch?v=Ci-q-XQh0cI

Semmelweis Mindfullness Központ:

https://www.youtube.com/watch?v=EBjnqncuSGE&list=PLYlkZJuqQSYJkQK3boZ_MHUU-MHBsQRDT

Könyv a lelki tünetek testi jeleiről:

http://astropapa58.gportal.hu/portal/astropapa58/upload/769193_1469302206_01821.pdf

 

————————————————————————————————————————————-

Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.

Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.

Mária eddigi írásait itt találod meg:

Klinger Mária: Túlélés helyett megélés, avagy…

Klinger Mária: Teremtsd meg önmagad!

Klinger Mária: Rászolgáltál a sikerre