Forrás: Boda Rita

Interjú Boda Ritával

Tavaly nyáron a közösségi hálón szörfölgetve észrevettem egy számomra lelket-simogató, arcomra mosolyt csalogató képet. Egy ismerősöm Budapest utcáin  izgalmasabbnál-izgalmasabb térköveket fényképez le a lábfejével együtt. Annyira elkezdett érdekelni, hogy ezt miért teszi, hogy leültünk Ritával egy kávé mellé beszélgetni. Hát akkor csapjunk bele:

Miért térkő, fotó és lábfej? Mit láttál meg először?

Belső indíttatásból jövő, számomra is új, őszinte önkifejezési eszköz, amitől egyszerűen jól érzem magam, vidám leszek tőle, kikapcsol és feltölt. Nem tudom megmondani, miért a térkövek, a padlózatok fogták meg a figyelmemet először. Az indíttatás, hogy megörökítsem őket, egy belső megmagyarázhatatlan érzéssel indult. Az első padlómintát egy fagyizóban fedeztem fel, ahol már sokszor jártam, mégsem vettem észre.

Mi az a belső indíttatás, amiért csinálod?

Egy életciklus váltás következtében jöttem rá arra, hogy begubóztam. A munka után haza mentem, megszokott módon, rutinszerűen teltek a hétköznapok és a hétvégék. Valahol elvesztem ebben a monotonságban, amit persze többek között én hagytam, hogy kialakuljon. Tavaly nyáron, amikor éppen elért egy érzelmi mély állapot, fogtam magam és elindultam csak úgy bolyongani, sétálni a városba (ezt az ismerőseim, barátaim el sem hiszik). Ki akartam kapcsolni az agyam, nem akartam gondolkozni. Miközben sétáltam, az épületeket néztem kívülről…..később persze néhány kapun be is lestem. Kíváncsivá tett, hogy vajon milyen lehet belül, ha kívül ilyen megkapó.

Mondhatjuk azt, hogy pótcselekvésként indult útjára a fotózás?

Úgy gondolom, hogy nem. Persze a sétálás célja az volt, hogy kimozduljak, ne a kialakult helyzetemre koncentráljak és egy kicsit kiszakadjak a bezártságból. Szerintem a fotózás csak a séta hozzáadott értékeként jött létre. Ezek a séták, mindegy, hogy egyedül vagy baráti társasággal, de nyugalmat, pozitív érzéseket és nagyon sok vicces és emlékezetes pillanatot adnak. Az biztos, hogy lélektapaszként is szolgál.

Számítanak a formák, színek? Mi az, ami megfog egy térkövezetben?

Ez az egész egy belső érzésből indul ki, így nehéz megmagyarázni. A választás nem köthető stílushoz, színvilághoz, formákhoz. Lehet járólap, csempe, mozaik, festett térkő, bármi. Benézek (amennyiben van kis kukucskáló vagy ablak) vagy belépek a házba és az atmoszféra az, ami megfog. Feltölt az a hangulat, harmónia, amit meglátok benne. Mosolyra késztet, az egység érzetét juttatja eszembe. Nem az számít, hogy minél színesebb vagy csicsásabb legyen, hanem inkább a lépcsőház hangulatának egésze számít.

Kizárólag egyedül fotózol, vagy barátokkal?

Teljesen más egyedül elindulni vagy társasággal.  Ha van velem egy barát, akkor kialakul egy közös kis cinkosság, hisz nyitott kapukat nem igazán találunk, szóval marad a “Gyorsan, ott nyílik a kapu, oda pont most mennek be!”, futás akár át az út másik oldalára. Vagy várunk, esetleg újra próbálkozunk, hátha nem jól csukódott be a kapu. Nem tudom a rendőrség felvett-e már a radarjára :-).

Miért osztod meg a Facebookon ezeket a képeket?

Nemcsak a Facebookon, hanem az Instagramon is megtalálhatóak a képek, sőt az elején inkább csak oda tettem fel ezeket. Úgy gondoltam, hogy a belőlem kiváltott jó érzéseket talán mások felé is tudom így közvetíteni. Ha ez csak egy-két pillanat is, már megérte. Nem teszem fel mindegyik képet, nem az a lényeg, hogy ömlesszem kifelé (talán akkor nem is lenne annyira értékes), hanem hogy időről időre jöjjön akár egy mosoly vagy egy kis pozitív löket – és most nem magamra gondolok.

Persze lehet, hogy sokan járnak a városban nyitott szemmel és számukra nem meglepő, hogy milyen értékek vannak körülöttünk. Gondolom a nyitott szemmel járók, ezen az interjún most  elmosolyodnak és azt gondolják: ”Jaj, neked ez új?”, de biztosra veszem, vannak hozzám hasonlók, akik igazából fel se fogják, milyen értékek között mozgunk nap mint nap. Lehet mosolyogni, hogy én ezt csak 30 felett vettem észre :-).

Szerinted kialakult valami inspirációs hullám ezen keresztül?

Kezdetben megkaptam, hogy ne untassam ezekkel a képekkel a Facebookon az ismerőseimet :-). Ezzel úgy voltam, hogy akinek nem tetszik, majd tesz azért, hogy ne lássa.

Nem a lájkok számítanak, hanem az, amikor egy kollégád készít egy képet (remélem nem haragszik meg, hogy idézem): “A Múzeum utcában akadtam erre a gyöngyszemre pár hete, és gondoltam neked tetszeni fog… mármint a szív a földön, nem a lábam a földön, ” vagy egy másik példa külföldről, egy kollégám megosztott egy “lábas” képet azzal a kommenttel, hogy “Csak neked!”. Sőt, a kollégák egyszer részt vettek egy workshopon; hallom, hogy pittyeg a telefonom, ami jelezte, hogy érkezett egy kép. Amikor megnyitottam azt láttam, hogy három pár láb le van fotózva egy gyönyörű járólapon, ott ahol a workshop zajlik……hát ezt látva mosolyogtam, egyszerre járt át a boldogság és a hála érzése. Felbecsülhetetlen ezeknek az apró gesztusoknak az ereje.

Olyan is előfordult már velem a munkahelyemen, hogy a folyosón összetalálkoztam egy másik osztály kollégájával, aki megkérdezte, miért nem teszek fel mostanában képeket, mert hiányolja.

Elképzelhető ez alapján, hogy mozgalommá válhat ez a fajta önkifejezés?

Mozgalommá nem, de azt hiszem látják, hogy ebben örömömet lelem, ezt az őszinteséget szeretném másoknak is átadni.

Mit mondanál, mi az üzenete a Feet meet floors in Budapest-nek?

Az, hogy bár nem könnyű, mégis próbáljunk meg ne csak élni, hanem boldognak is lenni.

Szerintem ezek a felfedezések segítenek figyelni, fókuszálni, gondolkodni és jó érzéseket adnak, nekem legalábbis biztosan.

Azon kívül, hogy feltölt, kitölti-e valaminek helyét? Mert a harmónia csak pillanatnyi, de kitart-e a következő mozaikig?

Úgy gondolom, nem tölti ki más helyét. Az érzés nem pillanatnyi, persze az élet egyéb gondjai képesek a hangulatomat negatív irányba vinni, de a fotókra nézve eszembe jutnak a szituációk, ahogyan készültek, és ezek a gondolatok azonnal feltöltenek.

Szerinted hova tud ez kifutni?

Fogalmam sincs. Szeretném ezt sokáig megőrizni, és kincsként tekinteni rá. Örülök annak, ha a fotóimon keresztül, minél több ember meglátja a szépséget és az értéket. Számomra ez egy örömforrás, boldogsághormon, persze a csokoládéval azért vetekszik :-). 

Rita képei ezen a linken keresztül érhetők el: Feet meet floors in Budapest

Interjút készítette: Füredi Dóri

Örömteli, inspiratív vagy cinkos? Mindez kiderül az interjúban 🙂