Hamisíthatatlanul ősz volt azon a napon, épp október 21-ét írtunk. Beültem egy kávézóba, elégedetten foglaltam helyet. Háttal az üvegfalnak. Vártam. Valakire. Vagy inkább valamire. Már egy ideje feszítő helyzet tisztázására adok ezzel lehetőséget valakinek. Igen, valakinek, merthogy neve az van:
úgy emlékszem négy. Helyesbítek. Legalább négy.
Mert megszólított a virtuális térben, hogy jók az írásaim. És nemcsak az írásaim….
Te csuklyás idegen, aki felváltva tegeződtél és magázódtál velem. Ugye még emlékszel? Pontosan 4,5 óra állt a rendelkezésedre, hogy átlépj egy küszöböt. Egy kávézó küszöbét. Nem bonyolult, kinyitom az ajtót és bejövök, hogy képviseljem azt, amit másoktól kérdeztél meg rólam.
Ez utóbbit úgy hívják, hogy zaklatás.
Nem voltál képes átlépni. Én megadtam a lehetőséget, felhívtalak (mivel megvan a telefonszámod), meglepődtél, elmondtam, hogy adok lehetőséget a tisztázásra. Felteheted nekem a kérdéseidet, amik velem kapcsolatosak. Akkor ott, aznap délelőtt követelőző, fenyegető chat üzenetet küldtél. Emlékszel, hogy azonnal töröltelek? Mert én igen. Tartottam Tőled, de biztonságban éreztem magam, hiszen bent két kamera kereszttüzében foglaltam helyet.
Azt tudtad, hogy sok mindenki téged nézett? Tudtad, hogy legalább 50 fotó készült rólad, miközben telefonálgattál kint? Tudtad, hogy volt kint egy fő megfigyelő ember, aki csak téged figyelt? Tudtad, hogy a járókelők között is a barátaim fotóztak? Tudtad, hogy amikor végül 4,5 óra után beléptél, én pont egy barátommal háttal álltam neked, mert épp kávét rendeltünk? Azt tudtad, hogy azzal, hogy beléptél,
egy kamera felvett téged,
aminek a felvételét megkaptunk?
Tudtad, hogy eljártam hivatalos ügyben a chat üzenetekkel (amit Te utólag kitöröltél, de én befotóztam még előtte), a kamera képével és a fényképekkel?
Te csuklyás idegen….most hol vagy? Mi történt? Vajon mire kaphattál választ, amire lehetőséged sem volt? Hiába keresem azt a bizonyos szervedet, nem találom.
Mi a legnagyobb tanulsága ennek az egésznek? Az, hogy
felelősséget kell vállalni minden tettünkért és véleményünkért,
ki kell állni és nem szabad félni. Szembe kell nézni. És soha nem példálóztam azzal a mondattal, miszerint: egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá. Ezt most halmozottan igaznak éreztem.
Köszönöm, hogy kiállhattam magamért, hogy vannak olyan barátok, akik kiállnak mellettem és vigyáznak rám (mert ha ők nem ajánlják fel, akkor simán mentem volna egyedül is). De a legnagyobb aduász, hogy még egy címre is ráleltem, csak okosan kell keresni….taktikusan akkor fogom felhasználni a barátaimmal, ha szükség lesz rá.
Maradjunk ennyiben….és persze nyugodtan tegeződhetünk….
————————————————————————————————————————————-
Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.
Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.
Hasonló tartalmú írásainkat itt olvashatod:
Legutóbbi hozzászólások