Nagyon régen tartoztam már ezzel a vallomással. Sokan kérdezték tőlem, hogy miért nem a saját nevemen írok. Hát mondhatnám azt, hogy ez így misztikus vagy a nagyoktól vettem példát… de nem! Egyszerűen megijedtem! Nem jellemző rám! Szeretem a szemtől-szembe dolgokat. Jobb, hogy tudom mit vált ki a véleményem, hozzáállásom, a lényem. Nem mondom, hogy mindig pozitív az érzés, de legalább tiszta a helyzet. Nem kell azon gondolkodnom, hogy kinek mit mondtam, hogy mit hazudtam. Mert nem hazudok.
És ekkor jött az a szituáció, amelytől meghasonlottam…
az, hogy anya vagyok. Az, hogy a gyerekeim mindenkinél és mindennél fontosabbak.
Abban a helyzetben, ha vállalom a véleményem, rajtuk csattan az ostor. Érdekes, hogy mennyi mindent átalakít az emberben, ha gyerekei születnek. Mindig lesz egy belső szorongás kinek a gyomrában, kinek a szívében, hogy megóvja őket mindentől. De van egy dolog, ami a legfélelmetesebb érzés, hogy valamit, amit szeretnek elveszíthetnek miattam, a meggyőződésem miatt. Ha kinyitom a számat, ami nem kicsi, ők látják kárát. Persze volt már példa erre az életemben, de én viseltem a következményeit, nem csapódott le a két legfontosabb emberen. Ezt nem hagyhattam.
Érdekes, hogy ennyi év távlatából, még meg-megkísért a dolog. Érdekes, hogy pont ők fogalmazták meg, hogy nem kellett volna ezt tennem! Értük nem! Nem így neveltem őket!
Arra tanítottam, őket, hogy álljanak ki mindig magukért, soha ne hasonuljanak meg senki kedvéért.
Igaz, hogy ők a felnőtté válás vége felé közeledve még nem érzékelhetik a nyomást, de jó, hogy támogatnak abban, hogy lehet saját véleményem. Örömmel tölt el, hogy még a negatív példám is az őszinteség felé hajtja őket. Remélem megértették, hogy mindig fel lehet állni, el lehet menni. Hogy nem kell senki nyomását elviselni. És nyíltan vállalni kell, azt, amit érzünk. Egy őrült nyomás sem ér annyit, hogy változtassunk.
Mindig lesznek emberek, akik úgy gondolják, hogy érzelmi nyomás által manipulálhatnak. Vékony az a palló, amin ilyenkor egyensúlyozunk. Nem tudom, hogy nyertem-e. Majd a jövő ezt is igazolja. És úgy gondolom, hogy más néven, de vállalva a gondolataimat, legalább leírtam, amit érzek.
Tehát én Őze Ildikó vagyok és maradok.
Az írói nevem a nagyszüleim nevéből áll, akikre végtelenül büszke vagyok. Így vált az én beszariságom az ő mementójukká.
————————————————————————————————————————————-
Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.
Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.
Hasonló tartalmú írásunk itt olvasható:
Legutóbbi hozzászólások