Forrás: Pexels

Amikor a gyermekeim kitörő örömmel jöttek haza a suliból júniusba, hogy végre itt szabadság, csak az jutott eszembe, hogy ez a boldogság csak maximum 2 hétig tart ki a szülőknek és gyermekeiknek egyaránt. Legyünk tárgyilagosak! Ez a nyári időszak, csak az agyonnyúzott, kimerült pedagógusoknak jó! Bár van egy-egy öngyilkos-hajlammal rendelkező olyan pedagógus is, aki még tábort is szervez.

Az évzáró napján hallottam a következő megjegyzést egy apuka szájából: „Minek nekik ennyi szabadság, egész évben nem csinálnak semmit!”

Az erre érkező válasz a következő volt anyukától: „Hát most majd megmutathatod, hogy te hogyan foglalod le, és neveled a gyereket! Mert én már most félek!- szólt csendesen az anyuka.”

Apuka arcán láthatóvá vált, ahogy megjelent lelki szemei előtt az elkövetkező időszak, és szinte rángatózott attól az érzéstől, hogy mi vár rá. A „nem élem túl” arccá formálódott izmok, kínokat és agonizációt sejtetett. Mindeközben az említett szülők sarja nagy hévvel apuka felé közelített bizonyítványát lobogtatva. Ebben persze a legrosszabb eredménnyel: a magatartás jeggyel. Na ez volt az a pont, amikor már apukában is megszűnt a büszkeség. Apuka példamondatai erre ezek voltak: „Egy igazi férfipalánta, igenis rossz! Én is k… rossz voltam, és lám igazi férfi lett belőlem!”

Valószínűsítem, hogy ekkor fogta fel, hogy 3 hétig (az előzetes felosztás szerint) a megbeszélt módon övé lesz a gyerek egész nap. Láthatóan övön aluli ütésként élte meg és ugyancsak láthatóan vadul dolgozni kezdett benne, hogy hogyan tudná kivédeni a hullámokban rátörő hányinger hullámokat. És megvilágosodott! A fia felé fordult és feltette a rafinált kérdést:

„Most mondta a tanító néni, hogy még van hely a táborban! Egy igazi pasi bulizik egész nyáron! Beíratlak, jó?”

Majd erre a gyerek: „Azt mondtad az dedós, hogy együtt leszünk… Már csomó jó ötletem van! Gondold el, mindent együtt csinálunk!”- viháncolt a gyermek.

Anyuka feltűnés nélkül bokán rúgta férjét, és sokatmondóan vicsorított apukára, bár ezt mosolynak szánta, és a fogai között szűrte a következő mondatot:

„Te akartad, hogy semmiért se büntessük, mert a szabályok csak korlátozzák a személyiségét, ne akard rálőcsölni szerencsétlenre (és sokatmondóan a pedagógus felé biccentett)! Egész évben tűrte az elcseszett nevelésünk gyümölcsét, plusz még 27-et! Én is ki fogom bírni, és te is!”

Ezt az eszmecserét meghalló pedagógus arca pedig rendeződni látszott. Sőt, szemmel láthatóan azon gondolkodott, hogy az egyik csokrot, amit kapott, az anyukának adja, mert megmentette az életét, vagyis a nyarát, és még mielőtt mások is gondolkodni tudtak volna, kimondta:

„Kellemes nyarat, és pihenést! Találkozunk szeptember 1-jén!”

És ki tudja miért, a 2. mondattól a pedagógus megint öregedett egy kicsit…

Időnként nehéz szembesülnünk, nekünk szülőknek…de hogy mindjárt a bizonyítványosztásnál?