Amikor a környezetemben jeleztem, hogy a pizsamák témájáról fogok írni, többek reakciója egyértelműen ez volt: „Hülye vagy?”. Nem értettem, hiszen nem Pulitzer-díjra pályázom, de meggyőződésem, hogy ez a ruhadarab rávilágít arra, hogy az öregedést mikor és hol érzem magamon a legjobban……leginkább alvás közben és a vállamon.

Döbbenetes, mert amíg „fiatal” voltam, a pizsamát, mint ruhadarabot meg sem néztem a boltokban. Legfeljebb a szexi darabokat, amelyet egyszer meg is vettem. A mai napig nem tudom, hogyan lehet ezekben aludni. Persze….tudom és már hallom is: „Ezekben nem aludni kell!” De azért csak megpróbálja az ember, hogy reggel is csodásnak tűnjek eme ruhadarabban, nemde?!

Na, azt az élményt senkinek sem kívánom, amikor a selyem össze-vissza csúszkál az emberen, majd kecsesen rád tekeredik és béklyóba köt. Reggelre persze egy múmiát találsz az ágyban, aki  hasonlít rád. Kritikán aluli arccal nézel reggel a tükörbe és jön az őrült küzdés, amivel lefejted magadról eme éjjeli ruhadarabot.

Igen, lehet, hogy nem vagyok kellőképpen nőies,

de nehogy már egy ruhadarab ítélkezzen felettem!?

Tehát, ez a csodapizsama mizéria teljes mértékben kikerült a tudatomból egy 15-20 éve! Amihez nagyban hozzájárult az a megjegyzés  hitvesemtől annak idején, hogy „a Laokoón-csoport sem ennyire tekervényes, mint te.” Néha még kísért az a feeling, hogy milyen nőies is lehetnék ebben a csodaruciban, hiszen talán már viselni is tudnám…. és ekkor szólal meg egy csengő  ott mélyen, az elfojtott tudatalattimban és elengedem a témát. Különben is a selyem melegben meleg, hidegben hideg. Tényleg nincs értelme.

Fiatalon talán ez az egy próbálkozásom volt. Egyszerűen elaludtam évszaktól függően egy kisgatyában, laza pólóban és kész. Éreztem, hogy ez a ruhadarab nem kell a szekrényembe, mert minek. Különben is rájöttem, hogy azok a fiatalok, akik hordják ezeket a selyemmicsodákat, a gyermekkoruk hiányosságai miatt csinálják még 20 éves korukban is. Megfigyelték már, hogy ezen a pizsamákon egy kedvenc mesehős vagy éppen a legdivatosabb celebük díszeleg? Na, ez az a korszak, ami  kimaradt nálam! Nem tudott elragadni a mesék világa, igaz nem is volt ennyi Disney hős, és ennyi szépfiú sem.

Az ideális példakép attól volt példaértékű, amit a tetteivel elért  és nem a fogpasztareklám mosollyal.

Most, hogy már azt érzem egy-egy fárasztó nap után, hogy a fűtés sem elég a komfortérzethez – kell hogy valami plusz meleget adjon -, megszólalt újra a csengő, de most máshogy. Döbbenten tapasztaltam, hogy egy áruházban

megálltam a fent nevezett fehérneműk előtt.

És levettem egy kockásat. Mert ez a divat….sőt azon kaptam magam, hogy válogatok közülük. Az anyagoktól, a formáktól, a hossztól szinte elkábulva, már láttam is magam, ahogy forró teával a kezemben, vastag házi-papucsban, pokrócba tekerve ülök a nagyfotelben és boldog vagyok. És ekkor megcsapott az érzés:

„Úristen, de öreg vagyok!” Egy flanel darab elvette az eszem!?? Nem! Én még nem tarthatok itt!

És ezzel a gondolattal a fejemben, megvettem a rövidebb, plüss, „szexisebb” gatyát, egy édes, „Nem adom fel!” feliratú pihe-puha felsővel. És tudtam, hogy ezzel nemcsak leküzdöttem a pizsik lehengerlő világát, hanem még meg is őriztem a tartásom! De több ilyenre nem vagyok hajlandó költeni…….. mert még mindig nem adom fel! .


Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Balassa Rozi: Hogy az a…..

Füredi Dóri: Gyúrunk, vazze?

Csipak Szofi: Miért utálok buszozni?