Forrás: Pexels

Annyian teszik fel ezt a kérdést nap, mint nap. Gondolom, senkit nem lep meg, hogy gyermekeimnek is feltettem ezt a kérdést – akiknek még egyszerű az élet – ők így fogalmaztak: Te és Apa. Ilyenkor legördül az a bizonyos kő az ember szívéről, mert ezt a jelenséget még én sem tudnám elmagyarázni pontosan. Biológia? Hormonok? Felfokozott érzelmi állapot? Egy illat? Fogalmam sincs! Persze már éreztem, belehaltam, többször is, elviseltem, de hogy mi is az tökéletesen pontosan? Erre a szomszédban találtam meg a választ, ugyanis a szomszédomban lakó idős házaspár fogalmazott talán a legtalálóbban.

„Amikor még ennyi idősen is azt érzed, hogy nélküle semmi vagy, akkor ő a jobbik feled”. És amikor naponta hallom az évődésüket, morgásukat, de még mindig kézen fogva mennek a boltba, és még mindig elhangzik az a mondat, hogy …”Szép vagy Maris!” – rájövök, hogy ők tényleg tudnak valamit. Összecsiszolódtak, és együtt gyémántosak. Így csillognak. Ilyenkor irigylem a korukat, tapasztalatukat és azt a pozitív kisugárzást, ami belőlük ered.

Biztos vagyok abban, hogy sok megértés, tisztelet és elfogadás van mögöttük, és megértettem azt, hogy a semmiségeket is lehet becsülni a másikban, mert szeretjük. Talán ez a mély szeretet, az igazi szerelem. Nem a kezdeti láng, ami mindent elhomályosít, hanem amikor már a gondolatait is be tudod fejezni a társadnak, és ezt nem érzed unalmasnak hanem harmóniának. Hosszú tanulás. Igen ez is tanulás.

….és amikor a szomszéd bácsi rohant a kórházba a jobbik felével, csak annyit mondott: “Ha nem jön ki, és sem leszek többé!”

Azt hiszem ez volt az a pont, amikor megértettem,  mi a szerelem.

Vannak hétköznapi dolgok. Ez is ilyen. Nem szoktuk gondolkodni rajta. Rozi viszont igen :-).