Forrás: Süddeutsche Zeitung

Életünkben a karácsony után a nyaralás érzése a következő „hurrá érzésünk!”. A mindennapi mókuskereket valaminek feledtetnie kell, ha csak pár napra is. Napjainkban ez a második olyan esemény, amire a családok nagy százaléka hónapokon keresztül spórol és készül. Ki így, ki úgy. A nyaralás lehet pénztárca-, személyiség- és kényelemfüggő. Kár, hogy mi magyarok, ezt sem tudjuk csak úgy szabadon élvezni. Akárkivel beszélgettem erről a témáról, mindenkinek volt egy-egy „örök életre szóló” negatív sztorija. Ugyanakkor a „Jól érezted magad?” kérdésre a válasz: csak egy „Aha!” volt. A kérdés bennem az, hogy vajon miért értékelünk fordítva? Tényleg magyar mentalitás ez?

Most júliusban nyaraltam a családommal. A velencei plázs rendkívül szépen felújított, a tó csodás, látszik, hogy mennyi erőfeszítést tesznek az ott élők azért, hogy szép és természetes közeget teremtsenek.

Tehát plázs… lelkesen sétáltam be gyermekeimmel a – 40 fokban – vízbe, amikor a következő hangzott el tőlünk pár méterre álldogáló 12 év körüli fiú szájából, persze hangosan: ”Anya! Sz..nom kell, de nincs kedvem kimenni!” És döbbenet, de ez volt a válasz érkezett: „Nem is kell, a halak is odacsinálják, ez természetes!” És mivel nem hittem el, hogy igaz lehet az, amit hallok, tovább gyalogoltam befelé. Pár perc múlva a hirtelen kiürült partszakasz azonban bizonyosságot adott a rémálomra! Éppen, hogy megmenekültünk ebből a szituációból, amikor sokként ért az, hogy a törölközőmön, amit a fa alatt az árnyékban hagytam, kettővel többen vagyunk és ráadásul nem is ismerem őket. Azt hittem, hogy eltévedtem, majd az első sokk után csendesen feltettem a kérdést: „Elnézést, ide adnák a törölközőmet?” Majd tájékoztatást kaptam arról, hogy ők utálják az olyanokat, mint én, akik elfoglalják a helyet, amikor alig van árnyék! A további kérdéseik tényleg döbbenetesek voltak: „És hol voltam idáig? Csak nem fürdőzgettem? Közölték, hogy ne csodálkozzak, ők csak visszafoglalták a tegnapi helyüket!” És akkor leforrázva ugyan de eloldalogtam, miközben arra gondoltam, bárcsak otthon maradtam volna.

Ekkor egy helyi bácsi mellém lépve csak annyit mondott: „Hétvége van, Budapest még vonattal is csak 30 perc, ilyenkor normális ember nem jön le a partra!” És ekkor belém nyilallt az érzés! Hiszen én is fővárosi vagyok! Lehet, hogy ez a bélyeg tényleg az érzéketlenséget jelenti egymás iránt? Ezért van, hogy egy svédasztalos reggelinél mi vagyunk azok, akik feleslegesen halmozzuk fel a tányérunkat? Mi fővárosiak, akik kis szendvicsekkel lopózunk fel a szobánkba? Mi, akik nem visszük vissza az tálcánkat egy gyorsétteremben? Hogy a parton szétdobáljuk a szemetet, pedig 5 méterre van a szemetes? Elképzelhető az is, hogy egy kunyhóban is boldogabban nyaralnánk, ha betartanánk egy-két alapvető társadalmi szabályt és normát? Akkor talán nem kellene 1 éven át spórolni, azért, hogy rosszul érezzük magunkat! Akkor bárhol jó lenne, mert nyugalom és rend uralkodna a legszebb területeken, és igen! ki tudnánk kapcsolni, mert minden ilyen impulzus, attól a nyomorult mókuskeréktől való elszakadást jelentené számunkra. És minden szép lenne, és csak a jóra emlékeznénk. Mert higgye el Mindenki: nyaralni alapvetően jó érzés!

Mi az ami színesítheti a nyaralást? Talán két idegen? 🙂