Forrás: Pexels
Lassan itt a békés, boldog ünnep. Kigyúlnak a fények, a város, de még a kistelepülések is csodálatos fényben úsznak. A gyerekek rácsodálkoznak a készülődés csodájára, mert úgy hisznek benne, mint a mesékben. A felnőttek viszont manapság már csak egy-egy feszült arckifejezéssel reagálnak ezekre csodákra. Pedig szép, álomszerű kép is lehetne…. de mi is van pontosan a kép mögött?
Gyermekeink listát írnak, sorolják kéréseiket, melynek listája a reklámok hatására egyre bővül, így az árfekvés is nő. A családok osztanak-szoroznak, készülnek és csendben megőrülnek. Mit húzzunk le a listáról? Mindig ez az első kérdés. Mi fér bele? A józanabbak felteszik a kérdést: Minek? Tényleg attól leszünk boldogabbak, ha erőn fölül feleslegesen vásárlunk? És mi történhet? Egy hétig boldog lesz tőle az, akit megajándékozunk, majd felkerül a polcra. Rosszabb esetben már a fa alatt kiül arcukra az őszintének nem nevezhető mosoly, sőt megfogalmazzák magukban, hogy majd jövőre bosszút állnak…. És tudjátok mi ebben a szörnyű? Hogy ezt úgy éljük meg, hogy ezt is letudtuk….
Lássuk be, mire is emlékszünk gyermekkorunk karácsonyaiból? Én az illatokra, és arra, hogy a nagypapám keze által festett – saját fájáról szedett – diókkal díszítette fel a fát. A gyertyákra, amelyek habár nem villogtak és igen tűzveszélyesek is voltak, mindig beszélgettünk…..és fura, de sosem gyújtottuk fel a házat. Igen beszélgettünk! Mert érdekelt a másik. Egymás szemébe néztünk. Mert én azt tanultam, hogy a szem a lélek tükre és erre az ünnepre valahogy mindenkinek a tekintete megtisztult. Eszünkbe sem jutott begépelni egy üzenetet, amellyel letudjuk a szeretteinket. Fontosnak tartottuk megkérdezni; „Hogy vagy?”, és érdekelt, hogy a másik mit mond. A beszélgetések által hatottunk egymásra. Akkor is elmosolyodtunk, ha egy-egy étel borzalmasan sikerült, vagy csendesen bekanalaztunk vagy legfeljebb nem kértünk többet. A gyerekek rohangálva játszottak együtt, és tegyük a szívünkre a kezünket, nem az újonnan vásárolt kütyükkel félrevonulva magukban, hanem együtt! Igen, együtt! Azon az estén melegszívű, boldog emberek voltunk, ahol érték volt az érdeklődés, a beszélgetés, a szeretet. Nem gondolom, hogy az egyre többet hallott gondolat, miszerint ez az ünnep is csak teher, téves! Mi csináljuk rosszul. Álljunk meg, kérdezzünk, beszélgessünk, nézzünk a másik ember szemébe! Adjunk egy örökké élő élményt, mert a karácsony ilyen. Meleg, szép, illatos, szeretetteljes. Engedjünk el minden rossz érzést, hogy a fények még fényesebbé tudjanak válni a lelkünkben is.
Lassú megőrülés vagy örömforrás a karácsony? Hát ezt mindenki maga döntse el.
Legutóbbi hozzászólások