Imádom, amikor a semmittevésem olyan magaslatokba tud emelkedni, hogy csak ülök és figyelem az embereket és elemezhetek. Egy-egy szituációt vagy elejtett mondatot. Nem ítélkezem, inkább megpróbálok felépíteni egy személyiséget vagy pártípust. Talán csak az hiányzik utána, hogy az írásukat megnézhessem és mint grafológus visszajelzést kapjak teóriáimról. Mindig érdekelt a lélek, az, amit rejtegetünk. Na, ez a szituáció nem ilyen volt. Pontosan tudtam, hogy mi fog történni. Tudtam, hogy nem bírom majd megállni

véleménynyilvánítás nélkül.

Strand, 1000 fok… A Balaton szó szerint tele, nem is értem ilyenkor hol találnak helyet a halak. Az emberek egymás hegyén-hátán, törölközők összeérnek, nincs intim szféra. Nem baj, nyaralunk! Ilyenkor mindig áldásként hat, hogy nekem nem egy hétbe kell jól érezni magam. Ahogy körbenéztem, sok-sok grillcsirke módban elhelyezkedő napozót láthattam. Családosok, akik gyermeküket körülugrálva akarnak nyugalmat szerezni maguknak. Gyermektelenek, akik megállapítják, hogy mindenki tuskó, aki ezeket neveli. És ebben a csodálatos összhangban hangzik fel a bűvös mondat:

“Hol lehet itt lángost kapni?”

Ebben a pillanatban szemelem ki én is ezt a családot tesztalanyomnak. Tökéletes választásnak bizonyulnak. Kb. 20 perces cirkusz után, melynek témája a: Ki hozza? Honnan hozza? Miért én? Nem gyaloglok annyit b+! Neked kell b+! Legalább egyikőtök segítsen! Adjá pénzt! Hogy hozzak el ennyit? Nem tudom megjegyezni, kérjetek egyfélét! Leszarom, megyek, de előbb megfürdök, mert q-va hosszú a sor!

És apa, anyával elindul a vízbe. Fél perc és már jönnek is vissza, ha ezt lehet annak nevezni. Akinek van, mert mindenkinek van, tudja milyen vizes flipflopban sétálni. Csúszkálnak. Anyázásuk csendes, de jól érthető. Nem adják fel, már csak pár lépcső és méltán megérdemelt ebédjük rendelésre kerülhet. És az utolsó fokban megakadva apa papucsának ujj közti része

megadja magát.

Nincs baj! Apa magyaros gyakorlatiassággal visszagyömöszöli az említett darabrészt, anya rendel. Várakozás közben megbeszélik, hogy imádják a büdös kölköket, de már akkorák, hogy ők is eljöhettek volna a kajáért és akkor nem történik ez a kis baleset. Közben viszont – mert ezért érdemes volt eljönni helyettük -, legurul egy korsó sör. Újra felrémlik: kánikula, szakadt papucs, sör, vizes talp… És elkészült a menü, sok sajttal és tejföllel. Apa, anya bekebelezi a kb. 8 darab lángost és pincéreket meghazudtoló egyensúlyozással indulnak, a törölközőn éppen egymást püfölő gyerekeik felé. Csak az a fránya lépcső ne lenne! Kisebb vita, hogy ki menjen előre, hiszen egyikük sem látja a fokokat az óriás lángosoktól. Apa az élre áll, mégiscsak ő a férfi! Lassan, egyesével veszi a fokokat… majd felbátorodva ügyességén gyorsabbra veszi a lépésszámot, hiszen q-va meleg ez szar.

És ebben a pillanatban bekövetkezik, ami több ember arcára mosolyt csalt. Elengedett a papucs, a talp aláfordult,

apa meglódult.

Nekem Ben Johnson jutott eszembe, aki rajtgyorsaságával meghazudtolt minden emberi teljesítményt a 1988-as olimpián (igaz doppingvétség miatt elvették címét). És apa csak futott, szinte repült, ha hosszabb a pálya lehet, hogy felszállt volna. Anya a háttérből irányította és többször felhívta figyelmét, hogy pont a gyerekek étkével száguld és még egyszer nem állja végig ezt a … sort.

Közben többen félreugrottak, lapjával feküdtek, hogy könnyebb legyen átugrani őket… És ekkor a porontyok, akik látták étkük végét, önfeláldozva, apjuk elé penderültek.

A becsapódás előre borítékolva volt.

Gyermekek és apjuk is palacsinta módon feküdtek egymáson, a lángos köztük. Apa felemelte a fejét és csak ennyit mondott: „Megeszitek b+!”

————————————————————————————————————————————-

Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.

Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.

Hasonló tartalmú írásaink itt olvashatók:

Nyaralás=Pihenés??

Hurrá, nyaralunk!

Osztálytalálkozó