Forrás: Pexels
Tavaly óta „benne ragadt a fülembe” Justin Timberlake Can’t stop the feeling dala, a „Dance, dance, dance….” refrénnel. De nemcsak a fülembe, hanem beépült a testembe is :-). Elmesélem, hogyan:
Gyerekkorom óta a torna és a tánc műfajának élek. Dédelgetett vágyam volt mindig is, hogy egyszer majd egy színház tánckarában táncoljak, de mivel más fába vágtam a fejszémet, így csak lelkes rajongója maradtam a baletteknek, musicaleknek. Persze, honnan máshonnan, mint az első sorokból teszem mindezt, hogy minden apró finom mozdulatot jól lássak, hogy ilyenformán egy kicsit beleélhessem magam.
Mint említettem, másfelé sodort az élet, ezért elhatároztam, hogy keresek egy Öreg Tyúkok Egyesülete féle klubot, ahova kiöregedett tornászok járnak 🙂 hátha bejutok egy tornacsarnokba, ahol újra kiélhetem magam. Nem adtam fel mindamellett, hogy tudtam, ilyen lehetőséget még aktív tornász berkekben is igen nehéz találni. Hát szembesülnöm kellett azzal, hogy nem jött össze…. Ennek hiányában maradt a szokásos konditerem lehetősége ilyen-olyan csoportos edzésekkel, vagy a futás. A futás nagy előnye, hogy akkor csinálom, amikor én akarom, ki a házból-be a házba, persze szigorúan 10 Celsius fok felett értelmezve :-). Mert ugye mozogni muszáj, főleg egy egész napos irodában töltött nap után.
Na de elég sok időbe telt, mire megtaláltam az én „titkos vágyamat”. Mit is csinálok, ha már Justin Timberlake dala itt van a testemben valahol? Hát táncolok :-). Heti kétszer. Amolyan jazz balettet. Sokféle csoportos órát próbáltam már, de soha sehol nem éreztem még ilyen felszabadultnak magam (a többi tizenegynéhány nőtársammal együtt).
Az érzés úgy kezdődik, hogy először is várom, hogy eljöjjön az edzés napja :-D. Majd engedem, hogy gyengéden, ellazulva, izolációs mozdulatoknak adjam át magam, ezt követően kemény lépések, koreográfia, erősítés, ugrások, nyújtás, és végül a lazítás tegye ki az estémet. Erre az egy órára biztos, hogy sugárzom! Vibrál a testem, közben feszül minden porcikám, érzem az izmaimat, gyöngyözni kezd a homlokom, lazul a csípőm, élvezem a zenét, mindez összhangba kerül a lelkemmel….. ez az egész pedig mosolygásra késztet. Mindegy mi történt ma, milyen projekten dolgoztam, mit evett a gyerek az oviban…. ez az én egy órám. Töltődök. Erőre kapok. Úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor versenyszerűen sportoltam. Ez maga a flow.
Mivel minden nőtársam mosolyog, talán mindenki ugyanezt érzi. Nők vagyunk. Valódi nők. Mindenki 30-35 feletti, családos, gyerekekkel, napi rutinnal, 8-10 óra munkával, szinte mindannyian a gyerek leckéjét kikérdezve jövünk ide. Senkit nem érdekel, hogy másnap ki nem tudja megfogni a fakanalat, vagy hogy ki nem tud pötyögni majd a klaviatúrán (apropó, újra kihúzom magam)… ez akkor is az én egy órám! Amire szükségem van, hogy át- és megéljem. Ez az óra rólam szól.
Elgondolkodtam, hogy mit is adhat még a tánc…..talán olyan erőt és inspirációt, hogy egyik nap majd azon veszem észre magam, hogy Justin Timberlake koncertjén a színpadon táncolok :-), és amikor ebből az álmomból felkelve már leestem az ágyamról, észreveszem az ágyam alá tolt ajtófélfára rögzíthető húzódzkodót, amit hónapokkal ezelőtt toltam be a megvétel után :-D.
Aki még nem ismerné ezt az inspirációforrást, íme :-): Can’t stop the feeling
Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.
Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.
Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:
http://pontblog.hu/portfolio/fred-aistaire-i-bela-esete/Napfény, mozgás, flow 🙂 Te megtaláltad már?
Legutóbbi hozzászólások