Amikor ez a mondat először hangzott el, egy ugyancsak napszámos szájából, nem tudtam hova tenni. Egy dolgot viszont pontosan tudtam, én nem akarok az lenni vagy azzá válni. Nem szerettem volna semmilyen módon egy skatulya lenni a polcon. Miért is kellene annak lenni? Miért kellene egy adott csoportba tartozni külső és belső tulajdonságok alapján? Ki és miért minősíthet egy másik embert? Ki adta az ő kezébe ezt a döntési jogot?
Mint kiderült én pont, hogy nem tartozom ebbe a csoportba, sőt… És ekkor már ez tűnt furcsának. Sehova sem tartozom? Vagy csak a belső énem nem engedi?
Mi tesz valakit napszámossá?
Átlagossá? Miért kell, hogy beolvadjunk?
A szakmámban példamutatónak kell lennünk. De miért, másnak nem kell? Példaértékű viselkedéssel… különben is mi a példaértékű megfogalmazása? Mert ahogy a napokban figyelem a helyzetet, mindenki megpróbál minket formálni, minősíteni, pedig felnőttek vagyunk. Ránk bízzák a legnagyobb kincsüket, majd kritizálnak. Mert ezt nagyon tudjuk! Más hibáit… A sajátunk nem létezik vagy csak icipici, említésre sem méltóvá zsugorítjuk.
De nekünk napszámosoknak a példamutatás kellene, hogy legyen a fő célunk.
Abban mindenképpen egyet értek mindenkivel, hogy nem mindegy kinek a keze alatt nő fel a gyermekünk. De nem vagyunk napszámosok!!! Nem minősíteni, hanem együttműködnünk kellene. Nem szolgáltatunk, hanem nevelünk. Nem értem, ha sokan csak egy szolgáltatásként tekintenek ránk, miért várnak extrákat? Miért érzik, hogy bírálhatnak? Követelhetnek? Kritizálhatnak? Ja és miért nem tekintenek egyenrangú embernek?
Mert meglepő, de nekünk is van életünk. Társunk, gyerekeink, akiknek nap, mint nap hazacipeljük a feszültséget.
Hogy hányszor fordul elő, hogy a napi történést kiforgató, igazságtalan támadásoktól letörve megyünk haza. Hogy alapból úgy indul a kritika, hogy ezek hülyék! Ki nem sz@rja le, hogy mit mond? És tudom, hogy nem hivatkozhatunk erre, de mivel mi nők többségben vagyunk ezen a pályán, szinte céltáblának tekintenek minket. Nem tartanak erősnek, ezért boldogan vezetik le frusztráltságukat rajtunk.
Aha….hát így lehet napszámossá válni! Ezért hasonulnak meg olyan sokan?
Ezért nem lesz lassan senki, aki ezt csinálja? És ennek ellenére még rúgunk azon, aki csinálja? Hát szép jövőképet vetít ez elénk! És nem csak a mi szakmánkban… és tényleg ezt gondolom.
Elkezdtem figyelni a környezetemet és a kiégés minden fázisát felfedeztem. Rájöttem, hogy a kiégés kortalan. Ki előbb, ki később hasonlott meg, de megtörténik.
Értem, hogy hülyék vagyunk… feleslegesek… De ha nem leszünk? Ki lesz helyettünk napszámos?
És ha valaki bevállalná helyettünk, kérem küldjön egy képet magáról egy hét munka után. Kifejezetten ajánlom azoknak, akik szerint ez nem munka!
————————————————————————————————————————————-
Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.
Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.
Hasonló tartalmú írásunk itt olvasható:
Legutóbbi hozzászólások