Egyetem+nyár=vizsgaidőszak kezdete. A legtöbb embernek erről szól az első éve, de valahogy mi sosem voltunk átlagos emberek. Talán tőletek örököltük meg ezt és visszük majd tovább az életben. Olykor nagyon nehéz, fájdalmas mindaz, ami ezzel jár, de van ott még valami, ami miatt megéri végigcsinálni: a szeretet.
“Ami nem öl meg, az megerősít.”
Ez az a mondat, amit kicsi korunk óta táplálsz belénk, amikor mi azt érezzük, hogy mindennek vége.
“Nincsenek véletlenek.”
Ezt is gyakran hallottuk és halljuk tőled a mai napig, ha feljön egy mélyebb téma közöttünk.
“Ha elhiszed, hogy menni fog, bevonzod a jót és meg tudod majd tenni.”
Talán nem pontosan idéztem, de az, hogy mennyiszer mondtál ilyet és ehhez hasonlót, megszámolni is nehéz lenne. Minden reggel, amikor fáradtan keltem egy verseny előtt vagy amikor előttem volt egy felelés. Félévvel ezelőtt is mondtad, amikor én remegve, gyomorgörccsel mentem be az első vizsgámra, a már említett egyetemen.
És bár nem emlékszem már kristály tisztán, de biztos vagyok benne, hogy hasonlóakat mondtál akkor, amikor megtanítottál anno fára mászni; amikor verset tanulva, te mutogattál nekem, hogy jobban megjegyezzem a szavakat, amik rímekbe szedve csak terhek voltak akkor még nekem. Ilyen dolgokat hajtogattál akkor is, amikor nem sikerült valami, amit szerettem volna és ezekkel biztattál, mikor egy sérülés miatt fájdalmaim voltak.
Néha nagyon, de nagyon bosszantott, hogy szerinted ami nem öl meg, az megerősít, mert az volt bennem, hogy nem érted, hogy mennyire rossz is nekem. És talán részben igazam is volt, hiszen nem tudtad teljesen megérteni mindazt, ami bennem volt éppen. Nem azért, mert nem akartad, hanem azért, mert egyikünk sem tudhatja, hogy pontosan mi játszódik le a másik emberben. Én is csak találgatni próbálok és igyekszem megérteni, hogy
mennyire nehéz most neked.
Érzem magamon is, hidd el. Ülök és tudom, hogy tanulnom kellene, mert egy hét múlva vizsgám lesz, de nem marad meg, amit olvasok, mert nem érzem fontosnak jelenleg. Lassan megy el a huszonnégy óra, de amikor bent vagyunk veled, mintha egy pillanat lenne minden. Egybefolynak a napok, hetek, nem tudom, hogy pontosan mióta megy. Olyan, mintha csak pár nap lenne, közben
hetek óta hagyjuk ott a darabjaink veled.
Nehéz. Nagyon nehéz, tudom, érzem és látom rajtad is, hogy mennyire nagy erőfeszítésbe kerül, hogy kitarts még ebben a káoszban, úgyhogy most én mondom neked:
“Ami nem öl meg, az megerősít.” “Nincsenek véletlenek.” “Ha elhiszed, hogy menni fog, bevonzod a jót és meg tudod majd tenni.”
Ezekre kell fókuszálni, még ha nehéz is. Hiszen mi várunk haza, hiányolunk téged, üres a ház nélküled és tudom, hogy néha mennyire reménytelen a helyzet, de egyszer már túléltünk egy hasonló helyzetet. Arról nem is beszélve, hogy túl sok dolgot terveztünk még el,
amiért ki kell bírnunk együtt mindezt.
Nehéz és nem hétköznapi, de mi sosem voltunk olyanok. Te és anya sem volt soha átlagos, mi pedig örököltük mindezt. Úgyhogy bármennyire reményvesztett a helyzet, bármilyen nehéz is ott hagynunk téged és neked ott maradni, kérlek, hogy tartsunk ki ebben is együtt, ahogy eddig mindenben. Mert, bár nem vagyunk átlagosak, hétköznapi emberek, de éppen ezért van valami, amiben még kiemelkedőbbek vagyunk.
És az a szeretet. Emiatt a szeretet miatt leszünk ezen is túl idővel. Szóval kérlek, hogy tarts ki, apa, mert nagyon szeretlek téged és most te hidd el nekem:
ami nem öl meg, az biztos, hogy csak megerősít téged.
————————————————————————————————————————————-
Ha tetszett a bejegyzésünk, közvetlenül a bejegyzés alján látható ÉRTÉKELÉS-nél fejezheted ki, mennyire, továbbá ugyanitt megoszthatod a Facebook-on keresztül is, ha jelentett számodra bármit az írás tartalma.
Az oldal alsó részében található HOZZÁSZÓLÁSOK résznél tudod elmondani véleményed, amit előre is nagyon köszönünk, hisz kölcsönösen formáljuk egymást. A fenti funkciók használatához, tájékozódáshoz a Pontblog GDPR szabályzatát itt találod.
Hasonló tartalmú írásunk itt olvasható:
Legutóbbi hozzászólások